Megrövidített filmesek és született lúzerek

2007.01.24. 15:55

Az HBO új sorozatot forgat, Született lúzer munkacímmel, amely tizenkét, közös motívumra - groteszk halálesetekre - épülő kisfilmből áll össze. A csatorna azzal a bevallott céllal vág bele a produkcióba, hogy kevéssé ismert magyar forgatókönyvírók, rendezők és színészek számára biztosítson bemutatkozási lehetőséget. Csakhogy a résztvevők nem feltétlenül ismeretlenek a magyar közönség számára, legalábbis mindannyiuktól láthattunk már más munkákat is. Mi az oka, hogy mi, nézők, mégsem emlékszünk a rövidfilme(se)kre?

A Született lúzer tizenkét, egyenként tíz-tizenkét perces kisfilm láncolata, melyek egy közös motívumra épülnek. "A kisfilm nehéz, de izgalmas műfaj, sorozatban pedig alkalmas arra, hogy több alkotó is megmutassa tehetségét. A forgatókönyvek kiválóan sikerültek, most már a rendezőkön és a stábon a sor, hogy végső formába öntsék a művet" - nyilatkozta Minda Judit, az HBO programigazgatója. A pilot epizódot már le is forgatták, jelenleg az utómunkálatok zajlanak - a tervek szerint május végére mind a tizenkét kisfilm elkészül, így az év második felében már képernyőre kerülhet a kész sorozat. Sajnos az HBO - promóciós stratégiájának értelmében - még nem bocsátott rendelkezésünkre fotókat a kész epizódról, így illusztrációink más filmekből valók.

A kisfilmek forgatókönyveit Lovas Balázs, Krigler Gábor és Hegedűs Bálint írták, a rendezők pedig Nyitrai Márton, Tóth Barnabás és Bartos Péter lesznek. A forgatókönyvírók közül talán Lovas Balázs lehet a legismerősebb a magyar film rajongói számára: ő írta ugyanis a frissen a mozikba került Konyec forgatókönyvét, emellett Dyga Zsombor két legismertebb filmje, a Tesó és a Kész cirkusz alapanyaga is az ő keze munkáját dicséri. Forgatókönyvírói munkásságát a szakma is elismeri, a Tesó-ért megkapta a 34. Magyar Filmszemle legjobb fiatal forgatókönyv-írói díját, és különböző pályázatokon is szép helyezéseket ért el.

Csakúgy, mint Hegedűs Bálint, akinek Másik meccs című filmjét a legjobb hat közé választották a Robert Redford alapította Sundance forgatókönyv-írói pályázatán - ennek jogait aztán a Duna TV vásárolta meg, hogy tévéfilmet készítsen belőle. Hegedűs egyébként több tévés produkcióban is részt vett, különféle csatornáknál: közreműködött például a Barátok közt első száz epizódjának megalkotásában, majd a TV2 számára írta a Rendőrsztori című krimisorozatot, de az m1-nek is dolgozott már, a Végre itt a nyár! című gyereksorozat kapcsán. Krigler Gábor is dolgozott a Barátok közt-nek, majd egy ügynökséggel karöltve saját sorozattervet - egy heti sugárzású szituációs komédiát - is kidolgozott: ennek pilot epizódja el is készült, de sajnos a folyamat itt el is akadt.

A Született lúzer-nek rendezői sem teljesen ismeretlenek, Tóth Barnabás például olyannyira nem kezdő, hogy összegyűjtött munkáit is láthattuk már az Örökmozgó Filmmúzeumban, a Filmkultúra klubvetítésein. Nyitrai Márton Villamos című kisfilmjét már 1998-ban bemutatták a berlini filmfesztiválon, ezen kívül több videklip és reklámfilm is fűződik a nevéhez, utóbbiak közül például a CIB Bank busszal-költözős szkeccse. Hármójuk közül Bartos Péter a legkevésbé ismert, neki csak egy rövidfilmjét találtuk: a Numero-t többek között a 2002-es Menekülés a rövidfilmbe elnevezésű fesztiválon láthattuk.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK