Bárdos András: A tévé elavult

2007.06.22. 9:30

Határozottan fogalmaz saját munkájával kapcsolatban is, szerinte a televízó mint tárgy kultúrtörténeti tévút. Bárdos Andrást kérdeztük egyebek mellett arról, hogy hogyan készül a Tények, hogy került a képernyőre a motoros baleset, és milyenek vagyunk mi, nézők.

- Milyen a jó híradós?
- Nyilvánvalóan kíváncsi, tud elemezni, redukálni, tehát a hosszúból rövidet csinálni, és tud eladni, azaz érdekesen elmesélni azt, ami annyira nem érdekes önmagában. És a lényeg, hogy a személyes észlelésen túl meg tudja mutatni a világot, az eset mögött az összefüggéseket. Akiből valamelyik hiányzik ezek közül, abból nem lesz jó híradós.

- Van vagy volt valaha hazai tévés példaképe?
- Sok, azt mondhatom, hogy amit tudok, azt tőlük tudom: megpróbáltam ellopni Vitray Tamás természetességét, Szilágyi János kérdésfeltevését, Vas István Zoltán lendületességét. Huszonöt éve lopok gátlástalanul.

- Van erőssége?
- Ha van erősségem, akkor az, hogy valami hosszút röviden el tudok mondani úgy, hogy az talán nem is érdektelen.

- Van az ön fejében egy elképzelt magyar néző, akinek a híreket szerkeszti?
- Az a baj a magyar médiával, hogy kialakult egy kétpólusú rendszer, a két kereskedelmi tévé, pedig világos, hogy ahol két résztvevő van, nincs verseny abban a tekintetben, hogy kit szólítanak meg. Megegyezniük sem kell, a két csatorna mégis hasonló, ha hátralépünk egyet, alig látni köztük a különbséget. Az RTL-eseknek és nekünk is az egész országhoz kell beszélnünk, nincsen arra mód, hogy elképzeljünk magunknak valakit, hogy legyen markáns célközönségünk. Ezért tévelygünk is: például nem használjuk az irónia eszközét, és nincs válaszunk arra, hogy mit veszünk tudottnak és mit kell elmagyaráznunk.

- Ezzel együtt a Tények átlagnézőjéről lehet képük.
- Van egy angol kifejezés: "guy next door",vagyis a hapsi a szomszédból. Ez vagyunk mi, megpróbálunk olyan nyelvet beszélni, amilyet amúgy is beszélünk. Egyszerű, világos, könnyed magyar mondatokat használunk, kerüljük az olyan zsurnalizmusokat, hogy a folyók kiléptek medrükből és a házak kártyavárként omlottak össze. A közepet próbáljuk célozni, egy harminc-negyven közti lehetőleg érettségizett nézőt.

- Az átlagnéző számára az ön munkája irigylésre méltó: napi fél órában híreket kell olvasnia, cserébe a csatorna egyik vezető arca lehet nyilván nem megvetendő fizetésért.
- Ezzel egyetértek, nagyon jó munkám van, az egyetlen tévedés, hogy nem fél órás, hanem tizenkettő. Ritkán jövök be reggel, nyolc-fél kilenc között telefonon beszélek az aznapiakról a szerkesztővel, délelőtt általában az egyetemen vagyok. Dél körül jövök be, és elkezdjük készíteni a műsort, az adásnak hétkor vége, utána még egy-két óra levezetés következik.

- Magában a hírszerkesztésben, az anyagok vágásában is részt vesz?
- Természetesen, hiszen a newsroomban egész nap készülnek az anyagok. a végleges változatot sokszor én is csak az adásban látom. A szerkesztőségi megbeszélések fontosak, az élet sokszor változtat a terveken. Az is állandó híradós kérdés, hogy szabad-e a híreket értelmezni, erre én azt mondom, hogy értelmezés nélkül nem szabad a híreket közreadni. Ezért fontos, hogy megértsük, átbeszéljük azt, hogy mi mit jelent, hogy ezt egy-egy mondatban el tudjuk mondani. Persze az értelmezés nem azonos a kommentárral, amit a hírtől el kell választani.

- Szavazás van, vagy az ön véleménye dönt, vita esetén?
- Óriási viták vannak minden egyes mondaton, de fél hétre meg kell egyezni. Van, hogy még adásban is vitatkozunk. Olyan is volt, hogy miközben a néző egy bejátszást látott, még ment a vita, mert nem tudtuk eldönteni, hogy mi a tökéletes mondat.

- A műsornak vannak olyan lefektetett alapelvei, melyek e kérdésekben segítenek dönteni?
- Néhány olyan van, ami mindig érvényes. Ilyen az, hogy nem mutatunk holttestet, és vért, illetve erőszakot is csak akkor, ha elkerülhetetlen. Október huszonharmadikán mutattunk, mert csalás lett volna, ha nem tesszük. Nem mutatunk bűncselekmény áldozatául esett gyereket akkor sem, ha a szülők hozzájárulnak. Alapelvünk, hogy bizonyos hírek esetében pozitív diszkriminációt alkalmazunk. Nem fogjuk a cigányok ellen hergelni az embereket, ezért nem mondjuk el, ha valahol egy baleset helyszínén összegyűlt egy nagy létszámú közösség, akik aztán nem bántották azt, aki a balesetet okozta. Látni ilyet eleget más médiumokban. A melegekről szóló összeállításokat nem fűszoknyás transzvesztiták képeivel illusztráljuk, hogy a társadalomban élő képet ne befolyásoljuk rossz irányba.

- Ezeket az alapelveket a tulajdonostól kapták, vagy a szerkesztőség fektette le őket?
- A tulajdonos nem szól bele, amit látnak, azt mi szúrtuk el.

- Az összes médium, a Tények is bemutatta a halálos végű motoros balesetet. Hogy került önökhöz a felvétel, és hogy dőlt el, hogy adásba kerülhet?
- A rendőröktől kaptuk meg. Azért döntöttünk és döntenénk újra így, mert az ügy nagyon fontos, és a képek minden bizonnyal azokat is sokkolták, akik maguk is motoroznak.

- A napokban láthattuk az egy állítólag kórházban megvert bácsiról készült fényképeket. Ezek is teljes egyetértésben mentek adásba?
- Ebben az esetben nagyon nagy vita volt. A kérdés az volt, hogy mit láthatunk. Vér, halott nem volt, egy élő ember véraláfutásait láthattuk, végül a szemet takartuk ki. Azért döntöttünk a közlés mellett, mert ebben az esetben is azt gondoljuk, hogy egy fontos jelenségre hívjuk fel a figyelmet.

- A nézettség nem is szempont, amikor sokkoló képek kerülnek elő?
- Egyáltalán nem. Egy ilyen felvétel inkább elriasztja a nézőket. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a 9 éves kislányom ott ül a tévé előtt. Szeretném, hogy lássa ezt?

- Mi szükség van a kis színesekre a híradókban?
- Kis színes minden híradóban van, csak a magyar híradókban kicsit több. De szerintem szükség nincs rájuk, minálunk nem is nagyon látni ilyeneket, maximum egyet-egyet az adás végén, azt is inkább hétvégén. Azt feltételezzük a nézőinkről, hogy igazi hírekre kíváncsiak, nálunk a legritkább esetben vannak pandamacik és fókamentők.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK