Jóban Rosszban: jött egy Berényi

Vágólapra másolva!
A korábban a Barátok Közt alapszereplői közt jegyzett Berényi Ákos már több éve eltűnt az RTL Klub képernyőjéről, és ez nem is véletlen: jó ideje a TV2 szappanoperájánál dolgozik, ő vezeti a szereplőválogatásokat. Most beválogatta önmagát is.
Vágólapra másolva!

Somorjai Tibor neve ezúttal Kornél, biceg, és titokzatos üzenetet hoz Dávidnak a Jóban Rosszban című szappanoperában. A Barátok közt korábbi Ákosa, aki sorozatbéli halála után a TV2-nél próbált szerencsét, sokáig castingigazgatóként segítette a háttérből a produkciót. A producer és a stáb most úgy látta, hogy jobb lesz, ha felbukkan a képernyőn.

"Az első pár hetet úgy kell felfogni, mint egy próbát. Nem úgy van, hogy az ember rögtön rátalál, hogy ki lesz: előbb ismerkedik a szöveggel, ismerkedik azzal, hogy milyen helyzetbe helyezik őt az írók. Olyan, mint egy próbafolyamat" - mondta az Aktív-nak.

Izgalmas figurát ígérnek, aki új bonyodalmakkal zavar be Csillagkúton. Erre nem sok ideje lesz, mivel a jövő héten ez a szappanopera is megpihen, annak ellenére, hogy a múlt héten 1,32 millióan figyelték a legnézettebb epizódot, és a TV2 legerősebb produkciója volt a teljes lakosságnál. A színész különben nem tudja, miért kattant meg előző sorozatbéli anyja, nem figyeli a riválist sem: "Nem vagyok sorozatnéző típus, tévét sem nagyon nézek. Inkább csinálom, mint nézem" - nyilatkozta Ákos-Kornél.

Somorjai 2000 decemberében a szerződés meghosszabbításkor magasabb gázsit kért, amit azonban producere, Kalamár Tamás nem kívánt megadni. Mivel nem tudtak megegyezni, 2001 tavaszán kiírták a sorozatból - írták akkoriban a lapok. A színész viszont azt mondta, hogy ő mondott fel, mivel már nem szerette annyira a sorozatot. "Ha az ember valamire nem büszke, azt nem csinálja szívesen. Szeretném végre rendesen megtanulni ezt a szakmát, főiskolára járni, új műfajokat kipróbálni, színházban játszani" - érvelt akkor az eredetileg kőfaragó Somorjai Tibor.