Elhunyt a Falcon Crest sztárja

Vágólapra másolva!
Elhunyt Jane Wyman színésznő, akit a tévénézők leginkább a Falcon Crest nagyasszonyaként ismerhettek.
Vágólapra másolva!

Hétfőn hunyt el Jane Wyman, akit hosszú élete során száznál is több tévés és filmes szerepben láthattunk - a színésznőt Golden Globe- és Oscar-díjjal is kitüntették, lemezt jelentetett meg, és nem mellesleg, Ronald Reagen első felesége volt. Életkoráról megoszlanak a vélemények, egyes források 1914-es születésűnek írják, más biográfiákban 1917-et jelölik meg születési dátumának: Wyman tehát vagy 90, vagy 93 éves korában hunyt el.

Mozifilmekben már a harmincas évek elején szerepelt, az Oscar-díjat 1948-ban kapta meg, a Johnny Belinda főszerepéért. Wyman a tévézésbe is hamar belekóstolt, hiszen már az ötvenes években saját show-t vezetett, Jane Wyman Theater címmel. Már ezért a műsorért is kétszer jelölték az Emmy-díjra, de ezt az elismerést később sem kapta meg.

A színésznő vendégszereplőként jó pár sorozatban feltűnt, így láthattuk többek között a Charlie angyalai vagy a Quinn doktornő, a varázsló egy-egy epizódjában is. Legjelentősebb tévés szerepe - a Jane Wyman Theater mellett - a Falcon Crest Angelájának megformálása volt: a családi vagyon megtartásáért mindenre kész nagyasszonyt a szappanopera 212 részében játszotta el Wyman.

A Falcon Crest egyébként 1981-ben indult el, mintegy a Dallas és a Dinasztia ellenlábasaként: az olajüzlet helyett ugyanis a borászatot helyezte a középpontba, a főszerepben egy Kaliforniában élő, jónevű és gazdag borászcsaláddal.