MTV: nyolc arcból egy marad

Vágólapra másolva!
Rövidesen elindul a popzene történetét is befolyásoló, stílusformáló zenecsatorna, az MTV magyar adása. Az október elsején startoló hazai MTV természetesen már keresi azt az arcot, aki a leginkább megfelel az új zenetévé műsorvezetői posztjára.
Vágólapra másolva!

A háromfordulós vj-casting múlt héten véget ért, de egyelőre még nem dőlt el, hogy ki lesz a győztese. A válogatás anyagából készül egy reality-show, ami rögtön az induláskor adásba kerül Felhajtás címen. A háromhetes sorozat végén, október 19-én derül ki, hogy ki bizonyult a legjobbnak.

A show - melyről mi is beszámolunk - formabontónak ígérkezik, hiszen a jelentkezők saját készítésű videóit fogják műsorba szerkeszteni. A casting első fordulójában saját videókat kellett feltölteni, majd ötven kiválasztottat behívtak a stúdióba, és végül összeállt az a nyolcfős csapat, amelyek extrém feladatokat hajtottak végre, hogy bebizonyítsák, alkalmasak a műsorvezetői pozíció betöltésére. A csapat tagjait egy-egy ismerősük, barátjuk kamerázta, ennek eredményét minden hétköznap 21:30-tól lehet majd látni a képernyőn.

Forrás: [origo]

A csatorna által favorizált zenei stílusokkal kapcsolatban Málnay B. Levente, a csatorna vezérigazgatója elmondta, az a cél, hogy ne csak kommersz zenéket mutassanak be. "Nem könnyű egyensúlyozni az optimális nézettség és a szubkultúrák minél színesebb bemutatása közt. Fontos ugyanakkor, hogy a nézők toleránsak legyenek, és ne kapcsoljanak el azonnal, ha esetleg egy másik - nem feltétlenül az ő környezetükben népszerű - szubkultúrát mutatunk be. Ezzel eléggé megnőhet az esélye, hogy teljesen elszakadjunk a mainstreamtől" - tette hozzá.