Az MTV Networks International - mely márkái közé tartozik a Music Television, a VH1, a Nickelodeon, a VIVA vagy a Comedy Central - október 1-jén indította a magyar nyelvű MTV-t. A világ 160 országában 145 csatornával jelen lévő, műsoraival 508 millió háztartást, így másfél milliárd potenciális nézőt elérő médiacég a fiataloknak, főképp tinédzsereknek szóló VIVA mellett indította itthon az MTV-t: utóbbit inkább a felnőtt közönségnek szánják, rock, hiphop és elektronikus zenével, progresszívabb irányt véve, eltávolodván a napi popzenétől, a mainstreamtől - amit meghagyna az MTV a VIVA-nak.
Bhavneet Singh jó három éve került az MTV-hez, előbb a nemzetközi sales-csoport stratégiai vezetője volt, majd a feltörekvő piacok csapatának ügyvezető igazgatója és elnökhelyettese lett. Az MTV-s munkák előtt is a média területén dolgozott. Budapesten találkoztunk vele, a zenecsatorna új arcait bemutató sajtótájékoztatón.
Mivel foglalkozott az MTV előtt?
- Jó tíz éve vagyok a médiában. Évekig a Discovery Channelnél voltam üzleti fejlesztés vonalon, az IMG-nél is eltöltöttem pár évet, ahogy a Manchester Unitednél is dolgoztam, digitális médiával foglalkoztam. Három és fél éve vagyok az MTV-nél, és az új piacokat felügyelem, azaz hozzám tartoznak az Ausztriától keletre, de Afganisztántól nyugatra eső országok, Afrika kivételével.
Sok utazással járhat a munka.
- Általában élvezem, de néha nagy fájdalmakkal jár az állandó repülés. Két hét alatt voltam Moszkvában, New Yorkban, Prágában és Cannes-ban. Budapest után megyek Izraelbe, aztán Szerbiába repülök, utána pedig rögtön Londonba várnak.
Úgy tudom, hogy magyar lány a párja. Egy magyarországi út során ismerte meg?
- Nem, vele az MTV-s időszak előtt találkoztam, Londonban élt akkor is. Neki köszönhetően talán többet tudok az országról, mint a környező államokról. Szeretek itt lenni, de a többi kultúra is vonz. De otthon is van egy darabka Magyarország: mindig van a lakásomban egy üveg pálinka.
Mit tud a magyar tévés piacról? Mi a Music Television terve, milyen pozíciót szeretne elfoglalni?
- Mi mindig elsők kívánunk lenni mindenhol. Idővel nyereségesek akarunk lenni, és ha meglesznek a megfelelő beruházások, ránk talál a célközönség, akkor ez menni fog. Konkrét összegekről nem beszélhetek, mert üzleti titokról van szó, de természetesen vannak rövid-, közép- és hosszútávú terveink.
Hány évig tart a türelem, ha nem jön az elvárt bevétel?
- Nem tartok attól, hogy ne lenne meg a helye az MTV-nek a piacon. Sok országban a vártnál jóval hamarabb lett nyereséges a csatorna, még úgy is, hogy nincs egyértelmű képlet, minden piac más és más. Fő célunk, először jelen lenni, majd kapcsolatokat építve erősíteni a brandet.
Milyen a magyar tévés piac a szlovákhoz vagy a csehországihoz viszonyítva?
- Úgy tudom, hogy nagy a verseny, és látszik, hogy nagyfokú kreativitás jellemzi a csatornákat.
Az MTV sokszor pimasz, nem ismer tabukat, és ezért néha érik támadások. Volt probléma a szókimondó műsorok miatt konzervatívabb országokban?
- Az MTV Indiában, Pakisztánban és Törökországban is sikeres, nem támadják a vallásos nézők sem. Jövő hónapban indul az MTV Arabia, szerintem az arab világban is bejön majd a nézőknek a csatorna szabadszájúsága, lendülete.