Juszt László: Néha direkt felidegesítem magam

A TV ügyvédje rendre ott van az MTV tíz legnézettebb műsora közt, a Magánbeszélgetések-ért pedig olyan keveset ajánlott a Magyar Televízió, hogy Juszt inkább ingyen csinálja. Néha megnéz pár olyan műsort, melyről előre tudja, hogy idegesítő lesz - nem is nagyon ért egyet azzal, ami a kereskedelmi tévéknél zajlik. Úgy látja, hogy a Vitray-Vágó-Rózsa trió sokszor bizonyította, hogy nem kell feltétlenül licencért rohanni, amikor itthon is vannak kreatív elmék, azaz lehetne több hazai ötleten alapuló műsor is.

A hetvenes években oknyomozó riportokat készített a Magyar Televízióban. Lehetett akkoriban tényfeltáró anyagokat készíteni?
- Lehetett. Bőven lehetett. Tényleg csak azon múlott, hogy az ember vállalja-e az ütközéseket vagy nem.

És a cenzúra?
- Én nem ismertem azt a fogalmat. Ha cenzúra volt, akkor csak belső. Voltak egyéni érdekek. Egyik vagy másik főnök, ha sértve érezte magát, akkor elkövetett mindent, hogy ne kerüljön adásba a dolog. Erre klasszikus példa az eocénprogramról szóló film. Azért vagyok nehéz helyzetben, mert az illető, aki kötődik ehhez, ma is a politikai élet aktív szereplője. Ez már a nyolcvanas évek közepe tájékán volt, megcsináltuk az anyagot a Híradó-nak, és az akkori tv-elnök azt mondta, hogy amíg ő itt elnök, addig ez nem fog adásba kerülni. Grósz Károly lett napokkal előtte a miniszterelnök, akit én nem ismertem, de sok jót hallottam a régi tévésektől róla, mert valamikor nagyon régen a tévének és a rádiónak volt a párttitkára. Azt mondták, hogy ez egy nagyon karakán, kemény pali, és ők mindent meg tudtak beszélni vele. Ismeretlenül felhívtam Grósz Károlyt, aki azt mondta, hogy vigyem be neki az anyagot. Egy hét vagy tíz nap múlva ő hívott, és azt mondta, hogy itt van előttem a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság gyorsjelentése, ami ugyanazt mondja, mint a maga filmje, úgyhogy nem látom akadályát, hogy ez adásba menjen.

Nem volt olyan anyag, amiről le kellett mondani?
- Most ha azt mondanám, hogy nem volt, akkor biztos hazudnék. De ez nem hivatalos cenzúra volt, hanem egyéni érdekek, amik ma is vannak. Megnézném én azt a kereskedelmi televíziót, amelyik beszáll x vagy y nagy cég balhés ügyeibe, miközben ott hirdetnek nála! Szokták mondani, hogy ilyen meg olyan cenzúra volt, pártirányítás volt. Biztos. Én nem igazán érzékeltem, mert engem például soha senki nem kért meg arra, hogy legyek párttag, nem is voltam. Volt jó néhány párttag a televízióban, akik elég nagyszájúak voltak, de azok, akik akkor nagyszájúak voltak vagy elöl álltak, azok érdekes módon most is ott vannak, csak épp a másik oldalon. Én nem értettem akkor sem őket, most meg aztán végképp nem értem.

A gazdasági televíziózással kezdte. Onnan egyenes út vezetett a Híradó-ba?
- A Híradó volt a mániám, és csináltam, ameddig lehetett. A rádióban belpolitikával kezdtem, a tévében a gazdaságpolitikai rovathoz kerültem, de ez lényegében a belpolitikai rovat volt, csak akkor így hívták. Ez olyan műsorokat készített akkoriban, mint a 66. Az első, mai szemmel is korszerű műsor volt, ahol egy-egy politikust ültetett le Bán János a stúdióban. Ott ült 66 néző, akiknek a kezében nyomógomb volt, és a választ értékelték. Lehet azt mondani, hogy manipulált műsor volt, de ha az is volt, akkor annyira, mint a mostani műsorok.

1989 és 1990 fontos dátum a rendszerváltás miatt. Kevés olyan ember van, aki előtte, utána is, meg alatta is televíziózott. Mit érzett a rendszerváltásból akkor?
- Én nem igazán éreztem az egészet. Végig dolgoztam, és nekem ez munka volt. Háromféle forradalmat éltem meg 89 tájékán. Kint voltam Szófiában, ahol megcsináltam Zsivkovval, az utolsó pártfőtitkárral Bulgáriában az utolsó interjút házi őrizetében. Az első stáb voltunk, amelyik bejutott Temesvárra egy csellel, utána végigcsináltam az itthoni váltást. Mind a három más hangvételű volt, más hőfokú volt, és nagyon izgalmas időszak volt. A magunkfajtának, tehát az ilyen napi újságíró jabrancnak, a két korszak közötti váltás-időszak fantasztikusan termékeny lehetőség volt. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez adatott meg. Egyébként ugyanúgy dolgoztunk, minden nap, csak nem az x gyárba mentünk el, hanem az x pártnak a megalakulására.

Említette a román forradalmat. Amikor a temesvári halottakat megmutatta az országnak, sokan azon gondolkoztak, hogyan kerültek oda és egyáltalán honnan tudták, hogy hova kell menni?
- Akkor éppen összevesztem az Aczéllal, a Híradó főszerkesztőjével, a főnökömmel, és betegszabadságon voltam. Betelefonáltam neki, hogy úgy tudom, hogy ott most valami készülődik, és akkor én megyek. Nagyon szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a Békával vedd fel a kapcsolatot - ő volt a híradó gyártási főnöke, aki szerzett egy dízel taxit egy nagyon vagány fiatal pilótával. Bementem a házba, szembe jött az első híradós operatőr, egy idősebb kolléga, és mondom, ha ráérsz, akkor gyere velem. Azt se tudta, hogy hova indulunk, és lehúztunk a gyulai határhoz, ami már le volt zárva. Ott álltak a nagyok, CNN meg mindenki, és senkit nem engedtek be a románok. Nekem azt mondta a határőrparancsnok, hogy én átengedem magát, de a románok úgysem fogják beengedni. És ahogy beszélgettünk, egyszer csak érkezett egy 6-7 taxiból álló konvoj vöröskeresztes zászlókkal. A hír hallatára szedték össze a gyógyszereket meg kötszereket és indultak át Temesvárra. Kértünk tőlük egy zászlót, néhány dobozt bedobtunk a hátsó ülésre, és beálltunk a sorba, így bejutottunk Temesvárra.

Azt honnan tudta, hogy maga a mészárlás hol történt?
- Bementünk a városközpontba, és nyomtuk a gombot végig. A taxisokkal azt beszéltem meg, hogy lepakolnak, várnak másfél órát, és amit addig leforgattunk, azt visszahozzák. Így is történt, de mi maradtunk. Három kazettát elvittek a szegedi körzeti stúdióba, ezek vágatlanul mentek le. Elindultam a városba az operatőrrel, és beszélgettem mindenkivel, így jöttek az információk. A városközpontban volt egy szálloda, a tér felé nézett egy régi épületrésze, ami le volt zárva tatarozás miatt, az első része, a modern épület volt nyitva, ahol rögtön kaptunk szobát. Mondom az operatőrnek, hogy menjünk át a régi szárnyba, onnan lehet látni a térre, ahol ott vannak a harckocsik meg a lövöldözés. Betörtük az ajtókat, felmentünk a negyedikre, kinéztem, melyik lehet az a szoba, ahol jól rá lehet látni a térre. A szomszédból zajt hallottam, ott volt egy francia operatőr egy erdélyi magyar sráccal - ő volt a tolmácsa, a kísérője. Rögtön megismerkedtünk, az operatőr odaállt az ablakba vállán a nagy Umatic géppel, miközben a harckocsinak a tornya ment körbe, és egyszer csak megállt, és elindult visszafelé. Éreztem, hogy baj van, ellöktem az operatőrt, magamra rántottam ezt a tolmácsgyereket, és abban a pillanatban már jött is a sorozat. Mert azt látta a szerencsétlen a toronyban, hogy valami felé irányul, na ez aztán összehozta a barátságot. A tolmács fiú vitt ki minket arra a helyre, ahol az összedrótozott hullák voltak. Utólag sem tudom eldönteni, hogy azok valóban a forradalom áldozatai voltak, vagy pedig valami korábbi eseménynek. Az biztos, hogy lemeztelenített, összedrótozott végtagú tetemek voltak. Ott borult ki az operatőr, és majdnem sírt, hogy haza akar menni az unokáihoz. A fél világ átvette ezeket a felvételeket, és bevallom őszintén, a mai napig nem tudom, hogy ott mi történt.

1991. január 28-án AHét-ben Franka Tiborral együtt lerohanták Torgyán Józsefet. Ezek után Hankiss Elemér, a TV akkori elnöke egy hónapra "agresszivitásuk és felkészületlenségük" miatt letiltotta önöket a képernyőről. Mit akartak az interjúval elérni?
- Ennek előzménye van. Van egy kedvenc műfajom, az Össztűz. Ezt korábban kísérletként kipróbáltam a Magyar Televízióban, de nem került adásba. Azt mondta nekem a Híradó akkori főszerkesztője, aki A Hét főszerkesztője is volt, hogy nézd, mit találtam, és elővette a szinopszist a fiókból, amit én még az Aczélnak adtam le. Azt mondta, jó, megcsinálhatod, a partnered legyen benne a Franka és az első alany Torgyán József.

Ez tehát tulajdonképpen az Össztűz elődje volt. Felkészületlenül érte a tévét?
- Nem ez volt a baj. Az volt a baj, hogy elvakított a lehetőség, hogy végre megcsinálhattam, amit régóta szerettem volna, és nem vettem észre, hogy eszköznek akarnak használni minket, mert akkor kezdődött a Torgyán kicsinálása. Menet közben éreztem, hogy ez nem arról szól, mint amiről szerettem volna, és próbáltam kihúzódni belőle, de már nem lehetett. Kudarc volt, de abban igazam volt, hogy a műfaj játszik, működik. Utána a Nap-TV-ben megcsináltuk, és a mai napig létezik Kereszttűz címen, mert az Össztűz nevet levédettem, és amikor eljöttem, elhoztam.

Egyetértett Hankiss döntésével?
- Mondhatom azt, hogy nem, de nem változtat a lényegen. Ő akkor ezt így gondolta, nyilvánvalóan nem megalapozatlanul. Azt szégyellem igazán, hogy nem vettem észre, hogy eszköznek akarnak használni. Egy dolog, amikor egy újságíró elfogadja, hogy adott esetben egy-egy témakörben önmaga eszköz, de ha tud róla és tudatosan csinálja, akkor rendben van. Ha nem, ha csak felhasználják, akkor van a baj. Elvakított a lehetőség, úgyhogy sajnos hagytam magam. Ezért tulajdonképpen meg is érdemeltem az egyhavi eltiltást.

A 90-es években vicces szerepekben is feltűnt a tévében. Gondolok arra, hogy a Három kívánság-ban megmászta a Szabadság hidat, vagy énekelt Kovács Katival és másokkal. Akkor miért került annyira a középpontba?
- Szerintem ez együtt jár a közszerepléssel.

De most nem így van.
- Ma kerülöm, amennyire lehet. Akkor kevesebben voltunk, feltűnőbb volt egy-egy ilyen megmozdulás, és jobban meg is maradt. Ma meg úton-útfélen "sztárokkal" van tele minden (én nem vagyok az), ők ezt hajszolják, a saját szempontjukból biztos igazuk van. Én hál' istennek ezt kinőttem.

De akkor élvezte?
- Hát persze, minden szereplést élvez a magunkfajta.