Új irány a tévés kvízeknél

Más kell már a tévézőnek: nem elég, ha egy kimért úr lassan és érthetően kérdez, a játékos pedig megfontoltan válaszol, ennél több kell az átlagnak. Fokozódó izgalom, hatalmas nyeremény, egymást viháncolva átkaroló s táncra perdülő anya és lánya. A TV2 tavaly bebukta az Egy a 100 ellen-t és az Ötödikes-t is, mi pedig megnéztük, mi van a tévés piacon, mivel verheti meg a csatorna az RTL-t.

A Duel futurisztikus díszlete

Az utóbbi hónapokban, években meglehetősen nagy változásokon ment át a televíziós játékok, a vetélkedők műfaja, és a mostani trendek további fontos változásokat vetítenek elő. A Pókerarc hazai sikere csak sietteti a váltást.

Bármennyire sikk is kedvelni a pusztán műveltségi vetélkedő formátumát, idővel bebizonyosodott, hogy a nézők zömének elege lett a ráérős és a feszültségpatronokat remekül adagoló Milliomos-ból és a játék nagy tudású győzteseiből, a sok akadémikusból, rejtvényfejtő szakkörösből és postásból, sokkalta inkább vágyunk valami pörgős, lehetőleg minél több show-elemmel megáldott produkcióra. A Milliomos persze visszajön még szűk egy hónap múlva, nézik is majd, de ez már inkább a brand erejének és Vágó személyének lesz köszönhető.

Az említett pörgős, show-szerű produkciót testesítette meg a novemberben 1,5 milliós nézettséggel indult Pókerarc, mely mondhatni napról napra, hétről hétre növelte nézőtáborát, pedig a műfaj sajátja, hogy az emberek idővel belefáradnak a formulába, és otthagyják a vetélkedőket. Az egyre növekvő népszerűség azonban azt mutatta, hogy egyre többen és többen beszéltek a játékról, kaptak rá a vetélkedőre, hogy később egy 2 millió fölötti fináléban csúcsosodjon ki az érdeklődés.

A siker oka pedig egyértelműen az volt, hogy az Angliából importált játék nem a klasszikus vetélkedős sémákkal készült, vagyis nem volt ugyanolyan minden adás. A klasszikus vetélkedők maximum a sorozatokból is ismert cliffhangerrel tudják fenntartani a néző érdeklődését, azzal, ha a legizgalmasabb pontos szakítják meg az adást azért, hogy a műsorvezető elköszönjön és bejelentse, hogy a folytatás másnap, ugyanakkor, ugyanott.

Az efféle, mesterségesen gerjesztett figyelem kivételével egyébként az egyik adás olyan, mint a másik, bármelyik részt, adást ki lehet hagyni (akárcsak az egy kaptafára, egy formulára épülő nyomozós sorozat esetében), bármelyik játékba, akár annak közepén is be lehet kapcsolódni, és egy idő után törvényszerű, hogy az ember annyi adást hagy ki, hogy el is feledkezik arról, hogy létezik még az eleinte kedvelt vetélkedő.

A Pókerarc az efféle fásultságot azzal küzdötte le, hogy egy hosszú történeti szállal operáló tévésorozathoz hasonló dramaturgiát vezetett be, miszerint minden héten akad egy csúcspont, egy finálé, ahol is az előző napok győztesei csapnak össze. Ez azt is jelenti, hogy a néző, aki nem akar semmiről sem lemaradni, úgy érzi, hogy érdemes minél több adást megnéznie, hogy a vasárnapi döntőbe jutott szereplőkből, karakterekből minél többet ismerjen.

És persze a formátumhoz az is hozzátartozik, hogy a kisdöntők győztesei, akiket a hűséges nézők, mint a sorozatok karaktereit, régi ismerősként köszönthetnek, egy döntőben, egy nagy érdeklődésre számot tartó sorozatfináléban mérjék össze tudásukat. Ily módon idővel egyre jobban és jobban növekszik az epizódok jelentősége: ez pedig egyre több és több embert vonzott, nőtt a nézettség.

A folyamatos csúcspontok mellett a Pókerarc még annyi változást hozott, mondjuk a Legyen ön is milliomos!-hoz képest, hogy a készítők nem árulnak zsákbamacskát, vagyis a győztes szabott összeget vihet haza, tehát nem fordulhat elő, hogy a nyertes a nagydöntőben az egyforintos táskát nyitja ki, vagy szégyenszemre elhibázza az utolsó kérdést, és 100 ezer forintot visz csak haza. A különben igen drága Pókerarc-ban 50 milliót nyer a győztes, a heti győztesek 7-7 milliót, míg a napi nyertesek 2-2 millió forintot visznek haza, így műsorkészítői oldalról is viszonylag jól becsülhető a játék költségvetése.

Mivel az borítékolható, hogy a Pókerarc ősszel vissza fog térni, a nagy kérdés már csak az, hogy a TV2 mit talál ki, melyik saját vetélkedővel próbálja megismételni a konkurencia sikerét, ha ugyan ez lehetséges. Eddig sem voltunk rosszak, ha a vetélkedők hazai megvételéről volt szó, eltaláltuk a formátumokat: nagyjából az összes tippünk a TV2-n kötött ki. Azonban ezúttal nem egy nagy sikerű vetélkedőpremiert ajánlunk, hanem egy Amerikában elég gyengén teljesített játékot, a Duel-t, melynek a formátuma azonban meglehetősen hasonlít a Pókerarc felépítésére.