A Magyar Televízió múlt héten konferenciát rendezett az erőszakos tévéműsorokról: ennek kapcsán újra fellángoltak hazánkban a családbarát tévé megteremtésére vonatkozó törekvések.

Nem mindegy, mit néznek
A találkozón a szakemberek, a társadalmi szervezetek és a televízió alkotói azt vitatták meg, hogyan lehet agresszió nélküli televíziós műsorokat készíteni. A szakmai napot Rudi Zoltán, az MTV elnöke nyitotta meg.
A törekvés szép - és jogosságához nem is férhet kétség -, de gyakorlatban alig történik előrelépés: Hanti Vilmos, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmának elnöke szerint tíz évvel a televíziók gyermekbaráttá tételéért indított kampány kezdete után a legfőbb eredmény csupán annyi, hogy sikerült a közvélemény figyelmét a problémára irányítani.
A kezdeményezés legfontosabb célja, hogy a tévéadók vezessenek be "védősávokat", azaz reggel, az iskolakezdet előtti órákban, valamint a délutántól este kilencig terjedő időszakban ne tűzzenek műsorukra erőszakos filmeket, ugyanakkor legyen több gyerekműsor. Hanti értékelése szerint a Magyar Televízióban "vannak pozitív kezdeményezések", de még mindig csekély ezen műsorok aránya, míg a Duna Televízióban "viszonylag jól működik a rendszer". A kereskedelmi tévékben azonban a gyerekműsorok az utóbbi tíz évben egyre rosszabbak lettek, és külön gondot jelent, hogy még az e korosztályra szakosodott csatornákon is rengeteg az erőszakos műsor.
A probléma megoldása egyébként nemzetközi szinten is foglalkoztatja a hasonló szervezeteket: az Egyesült Államokban például a Parents Television Council, vagyis a Szülők Televíziós Tanácsa vette kézbe az ügyet. A gyakorlatban ők sem jutottak még előrébb, hisz a legfrissebb kutatások szerint már a hagyományosan erőszaktól és szextől mentes, úgynevezett családi órában is egyre több erőszakos műsort adnak az amerikai tévécsatornák. A tengerentúlon viszont már a Kongresszus is foglalkozik az üggyel, miután egy szenátor törvényjavaslatot terjesztett elő a tévés erőszak korlátozásáról.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.