Doktor House ismét formában

Vágólapra másolva!
Doktor House visszatér, és szem nem marad szárazon. A kollegái kirúgásába ugyanis annyira belejött az orvos, hogy a legújabb évadban több tucatnyi doktortól válhat meg. De mitől ilyen sikeres ez a sorozat világszerte?
Vágólapra másolva!

A tapasztalatok alapján meglehetősen ritka, hogy egy tévésorozat fogadtatása hazájában, Amerikában és nálunk is, Magyarországon hasonló legyen. Miközben természetesen akadnak univerzális sikerek, amikkel egyszerűen nem lehet mellényúlni, addig bőven van olyan sorozat is, mely Amerikában sikeres, de nálunk a kutyát sem érdekel (például az Ugly Betty), s viszont. Vagyis olyan szériák is vannak, melyek idehaza sikeresek, azonban odaát rossz nézettség miatt lekerülnek a műsorról (Rejtélyek városa, Váltságdíj), dühöngő hazai rajongókat hagyva maguk után.

A Doktor House egyértelműen az a sorozat, mely a világ majd összes országában sikernek számít, így természetesen nálunk is az. Pedig ez nem volt mindig így, hiszen a TV2 egy évnyi hátrányt adott magának azzal, hogy a bizonyítottan népszerű sorozatot este 10 óra után, nem egyszer inkább 11-kor adták le, a több tucatszor látott Columbo-ismétlések mögött. Azonban a 2. évad eljövetelével valaki észrevehette, hogy még a kései időpontban is remek számokat produkál a sorozat, s lépett, aminek köszönhetően a csatorna azóta sem adja ki a kezéből a szerda estéket. Kivéve, amikor tavaly ősszel - érthetetlen módon - Frei Tamás köszönt be egy távoli, fejlődő országból, mert akkor a House-ra várók százezrei morogtak valami nem idézhetőt.

A sikert persze sosem kell magyarázni, maximum elemezni lehet, azonban, ha valaki tudná, hogy miért vesznek meg az emberek a Doktor House-ért, minden bizonnyal a receptet azóta már sikeresen hasznosították volna más tévésorozatokban is. Egy biztos, a főszereplőt játszó színésszel (Hugh Laurie) és a neki írt karakterrel jó lóra tett David Shore készítő is csapata. Az már csak plusz, hogy a Doktor House-ban a drámai és komikus elemek meglepően ügyesen egyesülnek. Ráadásul, a sorozat dinamikája is nagyszerű, ami természetesen a mellékszereplőknek is köszönhető: House főnökének, Dr. Cuddy-nak és jóbarátjának, Wilsonnak.

Elég egy pillantást vetni az amerikai (vagy a hazai) televíziós nézettségi listákra. Az élbolyban szereplő sorozatok, kevés kivétellel ugyanis mind olyanok, amelyek lezárt történeteket mesélnek el egy-egy epizódban. Értelemszerűen közülük is a legtöbb a krimisorozat, s David Shore annak idején, amikor a Doktor House elindult hódító útjára, nem is titkolta, hogy a részek állandó felépítését úgy alkotta meg, hogy az a nyomozós szériákéira hasonlítson. Sőt, az ő elképzelése szerint House afféle modern Sherlock Holmesként küzd az orvosi rejtélyek kibogozása érdekében, s e vízió alátámasztásaképp számtalan aprócska utalást is elhelyeztek a sorozatban, melyeket minden bizonnyal csak a legélesebb szemű nézők voltak képesek kiszúrni.