A legendás sorozatok hatása évekig megmarad, és persze a későbbi szériákra is komoly hatással vannak. Most tekintsünk el attól, hogy a legújabb X-akták-film milyen volt, és koncentráljunk a sorozatra, mely szinte példátlan sikert ért el: kilenc évadon keresztül maradt képernyőn, és ez csak a legnagyobbakról mondható el.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0810/20081002xaktak1.jpg)
Hatással voltak
Nem mondhatnánk, hogy az X-akták megvalósításában, alapötletét tekintve újat hozott volna, hiszen korábban is voltak a természetfölöttivel foglalkozó sorozatok, gondoljunk csak az 1974-es Kolchak: The Night Stalker című klasszikusra, melyben egy riporter nyomozott furcsaságok után, de a témát mégis csak az X-akták tudta legmagasabb szinten megvalósítani. Eddig.
A remek karaktereken és az érdekes alaphelyzeteken kívül a készítők remekül hozták össze a humort, a horrort és a drámát, ráadásul az egész mixtúrát nyakon öntötték ufókkal, misztikummal, majd pedig egy titokzatos összeesküvéssel a tetején tálalták a nézőknek. Ha közelről megnézzük a sorozatot, rájöhetünk, hogy valójában csak egy "monster of the week" széria volt, vagyis hetente újabb és újabb szörnyekkel, rémségekkel, parajelenségekkel kellett szembenézniük főhőseinknek.
Ezt a "minden héten új kihívás" rendszert később több, természetfölöttivel is foglalkozó sorozat is átvette. Példának okáért a Superman fiatalkoráról szóló Smallville is minden epizódban egy újabb meteorfertőzöttel, egy különös képességekkel rendelkező "mutánssal" foglalkozik, miközben persze maga a háttértörténet és szép lassan halad előre. Mint ahogy hasonló, de az X-akták-ra jobban hajazó filozófiát követett a már említett Kolchak: The Night Stalker feldolgozása, a 2004-es Night Stalker, melyet az a Frank Spotnitz, aki az X-akták mellett a második mozifilm forgatókönyvírója is volt.
Napjainkban a természetfölöttivel és a minden héten újabb leselkedő veszéllyel leginkább az Odaát (Supernatural) foglalkozik, melynek készítői elmondásuk szerint az X-akták óta halott, horroros, thrilleres és leginkább misztikus műfajt szerették volna sorozatukkal feléleszteni. Ha azt nézzük, hogy az Odaát idén már a negyedik szezonjába lép, akkor mondhatjuk, hogy mindezt sikerrel tették, még akkor is, ha Winchester testvérek inkább klasszikus horrorfilmek lényei ellen hadakoznak.
Az Odaát esetében, akárcsak az X-akták-nál, az első évad után egyre erősebbé vált az egész történetet behálózó szál, s míg az első részekben általában városi legendákkal foglalkoztak a fiúk, az azokat okozó szellemeket próbálták "jobb belátásra bírni", addig a folytatásban sokkal több információt tudtak meg a nézőkkel együtt a háttérben zajló eseményekről. Ezek hatására a harmadik évad zárórészében odáig voltak kénytelenek elmerészkedni, mint azelőtt még soha.
Azt pedig a sorozatokat ismerő közönségnek nem is kell különösebben részlétezni, hogy az X-akták-ból kölcsönvett háttérben folyó sötét üzelmek, összeesküvések milyen sok sorozatban bukkannak fel napjainkban is. Sőt, olyannyira túlcsordultak az efféle összeesküvésekre és összeesküvés-elméletekre építő szériák, hogy az utóbbi időben szinte kivétel nélkül meg is buktak, mivel a közönség úgy döntött, hogy nincs szüksége olyan sorozatra, melyből ha csak egy részt is kihagy, akkor nem tudja követni.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0810/20081002odaat.jpg)
Egy jó tanítvány: Odaát
Épp ezért volt egyfelől meglepő, másrészt - paradox módon, a korábbi sikerek miatt - logikus is, hogy 2008/09-ben ismét megpróbálják feléleszteni az X-akták műfaját. J. J. Abrams (a titkokkal terhelt Lost és az Alias készítője) összefogott a Transformers-t író Orci-Kurtzmann duóval, és megalkotta a Fringe című scifi-sorozatot, melyre azonnal lecsapott a Fox csatorna, és berendelt belőle 13 epizódot.
Hívő és szkeptikus
A szeptember elején induló széria J. J. Abrams elmondása szerint a régi klasszikus hagyományait eleveníti fel, hiszen éppúgy megmagyarázhatatlan dolgok iránt nyomoz az FBI, mint Mulderék idejében, azzal a különbséggel, hogy ezúttal inkább a tudomány felől fogják megközelíteni a problémás kérdéseket. A Fringe alapfelállása szerint ugyancsak egy Mulder - Scully, hívő-szkeptikus tengelyre fog építeni, hiszen a főszereplő FBI-ügynöknő egy a 70-es években furcsa dolgok létrehozásában aktív, de azóta megháborodott tudóssal próbál szót érteni annak fia segítségével.
J. J. Abrams egyébként a Fringe-dzsel kapcsolatban sietett megjegyezni, hogy a széria nem csak hangulatában, de még felépítésében is az X-akták-ra fog hasonlítani, hiszen ugyanúgy lezárt történeteket fognak elmesélni az egyes részekben, melyeknek lesz elejük, közepük és végük, s így a nézők gyakorlatilag bármikor becsatlakozhatnak a sorozatba. Persze, hogy a rajongók is kiszolgálva érezzék magukat, egy szép lassan kibomló cselekménnyel is ellátják a történetet, de mint az Alias-ban, nem fogja senki azt tapasztalni, hogy két rész alatt az addigi jókból rosszak és a rosszakból jók lettek.
Az epizodikus sorozatra való törekvés ugyan lehet, hogy valamilyen szinten csalódást okoz a Lost vagy a Hősök rajongóinak, de Abrams meglátása szerint ez a túlélés útja, hiszen az amerikai nézettségi listák élén lévő tíz sorozatból kilenc hasonló szerkezettel bír, és ez biztos, hogy nem lehet véletlen.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.