Gyönyörű képekben a Föld

Vágólapra másolva!
Látványos, igen szépen fényképezett természetfilm-sorozatot láthatunk vasárnaptól az m1-en.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízióban vasárnap 14.45-kor rajtol a Földünk a magasból című nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat, mely káprázatos légifelvételeket mutat be a nézőknek.

A filmet Yann Arthus-Bertrand francia légifotós készítette, akinek fényképeiből már láthattunk kiállítást Budapesten. Most azt is megtudhatjuk, hogy miként készültek az ominózus felvételek, amelyek az óceánok mélyétől a nyolcezres hegycsúcsokig egész világunkat bemutatják.

Az első rész éppenséggel a kenyai Masai Mara vadrezervátumba kalauzolja el a nézőket, de a későbbiekben nemcsak az afrikai szavannák, hanem akár az antarktiszi jégvilág természeti szépségeivel, élővilágával is megismerkedhetünk.

A Földünk a magasból azonban nemcsak szép képek láncolata, arra is fel szeretné hívni a figyelmet, hogy a földi lét milyen törékeny: három évtized alatt harmadára csökkent a fajok száma, továbbá minden negyedik emlős és minden nyolcadik madárféle a kihalás szélén áll.

"A természet tömegsírrá vált" - mondja Bertrand, így hát filmjével figyelmeztetni is szeretné az embereket, hogy jobban becsüljék meg környezetüket.