Vágólapra másolva!
A Jóbarátok Monicája, Courteney Cox több egykori kollégájának is adna munkát jelenlegi sorozatában.
Vágólapra másolva!

Courteney Cox új sorozata, a Cougar Town szeptemberben indult az Egyesült Államokban, de máris több helyre megvásárolták, Oroszország és Törökország mellett afrikai adón is fog futni a közeljövőben. A színésznő a vígjátéksorozatban egy negyvenes nőt játszik, aki folyamatosan aggódik a kora miatt, és közben próbál magának pasit fogni.

Egyik kísérlete már kudarcot vallott, miután Jóbarátok-beli kollégáját, Matthew Perryt megpróbálta rávenni arra, hogy játssza el a barátját az új sorozatban. A színész nemet mondott, a Jóbarátok-ban ugyanis ő alakította Chandlert, Monica férjét, és szerinte sok lett volna a nézőknek (vagy a bulvárlapoknak), ha megint Cox oldalán tűnik fel.

Cox azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és most a Jóbarátok egy másik tagját, Lisa Kudrow-t (Phoebe alakítóját) szerepelteti a Cougar Town-ban, amelynek egyébként producere is, ezért szólhat ennyire bele a szereplőválogatásba. Ha minden jól megy, Kudrow novemberben fog vendégszerepelni a sorozatban: egy bőrgyógyászt játszik, aki elég undok, viszont nagyon jó szakember, ezért Cox karaktere állandóan hozzá jár.

Cox ezek után Rachelt, vagyis Jennifer Anistont is szeretné bevinni a Cougar Town-ba. "Szeretném, ha ő is benne lenne a show-ban. Nyilván nem szerepeltethetjük túl hamar Lisa megjelenése után, de ha lesz neki valami testhezálló szerep, gondolni fogok rá" - nyilatkozta a színésznő a TV Guide-nak.