Merész menyasszony a tévéshow-ban

Vágólapra másolva!
A Fox egy I Married a Stranger című valóságshow-ra készül, amely borítékolhatóan kivívja vallásos és családjogi szervezetek tiltakozását.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Fox I Married a Stranger címmel egy olyan produkcióra készül, melyben egy hiábavaló és eredménytelen randizásba belefáradt nő beleegyezik abba, hogy mások válasszanak neki férjet.

Sok tönkrement házasságnál hallani, hogy "nem ismertem eléggé, nem tudtam, kihez megyek hozzá" - nos, ez még inkább így lesz ebben a show-ban, hiszen miközben a menyasszony szépítkezik, és készül élete legszebb és legemlékezetesebb napjára, a barátai és családtagjai alaposan megvizsgálják, letesztelik a producerek által kiválasztott hat férjjelöltet.

A próbálkozók egyesével hullnak ki, ahogy azt a realitykben már megszokhattuk, míg végül két fess legény marad, akik elegánsan meg is jelennek az esküvő napján, és ott lapulnak elrejtve a házasságkötő teremben - közülük pedig egy toppan be a megfelelő pillanatban. A menyasszony természetesen egyik próbálkozót sem láthatja a műsor előtt, tehát egy olyan férfinak mond majd igent, akit egyáltalán nem is ismer, és csak pár másodperccel korábban pillantott meg.

A csatorna tervezi, hogy az esküvő utáni mulatságon, a nászúton is forgat, sőt, az érdeklődők azt is megtudhatják, szerelemben vagy gyűlöletben él-e a pár, egyhavi házasság után.