"A Barátok közt egy plusz szoba a lakásban"

A Barátok közt stábtagjai már nyári szünetüket töltik, így jóformán az utolsó pillanatban, közvetlenül görögországi útja előtt csíptük el egy interjúra Várkonyi Andrást, a szappanopera Vili bácsiját. A színészt elsősorban arról faggattuk, hogyan érzi magát Magdi anyus nélkül, és hogy tíz év után mennyire elégíti ki a szerepe, de szó esett új lemezéről, a lakótelepi zongorázásról és finom nyári borokról is.

Milyen az élet Magdi anyus nélkül? Hogy érzi magát, miután a történet szerint egyedül maradt?

- Furcsa, mert más partnereim vannak, olyanokkal forgatok együtt, akikkel idáig nem nagyon, valójában teljesen új környezetbe kerültem. A munkám is más lesz, egészen új helyzet állt elő a sorozaton belül. De tulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy nekem ez a foglalkozásom, színész vagyok, tehát azt, hogy ki a partnerem, vagy milyen darabban fogok játszani, a legritkább esetben tudom szabályozni. Fodor Zsókával viszont a civil életben is tartom majd a kapcsolatot, nagyon régóta ismerem őt, már körülbelül harmincöt éve. A kapcsolatunk viszont nem annyira szoros, volt, hogy évekig nem láttuk egymást, most egy darabig valószínűleg megint ritkábban fogjuk. Ha valami van, persze fel tudjuk egymást hívni, ugyanaz lesz, mint azelőtt volt. Az új házában sem voltam még kint, ha majd meghív, akkor szívesen megnézem.

Vili bácsi figurájához miként áll hozzá? Tizenegy év után nem unja még?

- Azért nem lehet megunni, mert a színházban, ha valaki játszik egy figurát, akkor gyakorlatilag ugyanazt játssza, mondjuk, ötszáz előadáson keresztül. Ugyanaz a szöveg, ugyanazok a gesztusok, ugyanaz minden. A Barátok közt-ben pedig én minden alkalommal mást játszom, más a szövegem, más a szituáció, mindig jön valami újdonság - ez tehát nem az a monotónia, amit az ember a színházban kénytelen olykor elviselni. Itt még például azt sem tudom pontosan, hogy ősszel milyen jelenetekben fogok játszani, van azért változatosság. Az nem zavar, hogy az emberek nagy része csak úgy ismer engem mint Vili bácsit, nem pedig mint Várkonyi Andrást: ráadásul ez nem teljesen így van, az új lemezemmel vannak például fellépéseim, szoktam itt-ott énekelni, kuplékat, paródiákat csinálni, színészként elég sokat dolgozom amúgy is, szinkronizálok, előfordul, hogy külföldi filmekben is játszom, meg hát benne voltam a Szomszédok-ban (azt épp most ismétlik) és a Kisváros-ban is - szóval a Barátok közt-ön kívül pár dolgot még csinálok. Nyilvánvaló, hogy ezáltal ismertek meg a legtöbben, de van olyan rajongó, aki szándékosan kiemeli, hogy tudja a rendes nevem.

Igen sok mindennel foglalkozik, amúgy pedig több diplomája is van. Miként éli meg, hogy egy olyan tévéműsor egyik fő arca, ami nem bír túl nagy presztízzsel az értelmiség körében?

- Ezt úgy tudom hasonlítani esetleg az értelmiség egy más vertikumához, hogy igen képzett és igen tehetséges írók is kenyérkereseti lehetőségként tekintenek a Barátok közt-re, sőt nagyon jó nevű írók is írnak ide. Pontosan azért, mert, mint tudjuk, az igazán nagy kereslet nem a nagy családregények iránt mutatkozik, azokból megélni bajos lenne. Én ugyanígy fogom ezt fel, végzem a dolgomat a legjobb tudásom szerint, ebben a pillanatban itt van nekem feladatom, itt tudom megkeresni a pénzemet. Ha nagyon sokat dörömböltek volna az ajtómon a Katona József Színházban, hogy vállaljak el évadonként négy főszerepet, akkor nyilván nagy lenne a kísértés.

A Barátok közt sikerét minek tudja be?

- Engem az elején nagyon meglepett a dolog, azelőtt mint műfajt sem ismertem nagyon a szappanoperát - szinkronizáltam például az Esmeraldá-ban, de ugyanúgy Az elnök emberei-ben is. Nekem a nézők próbálják megmagyarázni, amikor egy-egy fellépés alkalmával találkozunk, hogy miért szeretik a Barátok közt-öt: mert tükröt tart eléjük, hogy is mondjam, otthonkomform kicsit, mindenki úgy érezheti tőle, mintha egy szobával több lenne a lakásában.