Charlie Sheen nem egyértelműen nyilatkozott az Emmy-gálán, megindultak a találgatások.

Charlie Sheen, a Két pasi - meg egy kicsi sztárja így fogalmazott, amikor az Extra magazin arról kérdezte, mik a tervei a vígjátéksorozat jelenlegi szezonja után: "Van öt gyerekem, van egy csodálatos feleségem. Van élet a showbizniszen kívül is".
Hozzátette, nagyon élvezte a sorozat forgatását, de ebben az évben lejár a szerződése, úgyhogy a CBS-től és a Warner Brostól is függ, szeretné-e tovább foglalkoztatni. A producereknek ez bizonyára érdekében állna, hisz a Két pasi - meg egy kicsi igen sikeres, és korábban Sheennek sem átalltak rekordösszegű fizetést, epizódonként 850 ezer dollárt adni. Az Emmy-gálán tett nyilatkozat után persze megindultak a találgatások, hogy valójában Sheen az, aki ott szeretné hagyni a sorozatot.
A nálunk a Viasaton vetített vígjátéksorozat egyébként más vonatkozásban is előkerült az Emmy-gálán, hisz a legjobb komikus mellékszereplőnek járó díjat Sheen sorozatbeli testvére, Jon Cryer vihette haza.
Támadható karakterek
A sorozat még 2003 szeptemberében indult a CBS-en, a nagymenő, laza, csajozós figurát Charlie Sheen, a jobbára gátlásos, szerencsétlen pipogya tesót pedig Jon Cryer hozza. Jóformán ketten nevelik Jake-et, utóbbi fiát, aki a rajt idején tízéves volt. A PTC, az amerikai Szülők Televíziós Tanácsa támadta is a sorozat készítőit, mert épp a gyerek szerepeltetése miatt sokan engedték, hogy fiatalok is nézzék a szériát, márpedig a PTC szerint igen rossz irányt mutat azzal, hogy a fivérek anyja semmiféle tiszteletet nem kap, a nők pedig gyakran szexuális tárgyként jelennek meg benne.
Gyakori vád a hímsovinizmus, a női karakterek sokkal több rossz tulajdonsággal bírnak, mint jóval, így Berta, a házvezetőnő szarkasztikus, közönséges, Evelyn, a Harper-fiúk anyja pedig cinikus, számító. A férfiszerepek is támadhatóak, mert jellemfejlődés alig tapasztalható, Alan neurotikus, nőies néha, Charlie pedig a léhűtő playboy szimpla sztereotípiája. Annak ellenére, hogy egy férfiközpontú világot mutat be, férfiszemmel (nehéz is lenne másképp, két negyvenes pasas és egy kamaszfiú főszereplővel) a sorozat igen sikeres, nők is nézik, a CBS pedig 2009 márciusában rendelt be még három évadot belőle, azaz anyacsatornája még bőven lát fantáziát ebben a felállásban.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0909/200909221.jpg)
A sorozat öt Emmyt nyert, Charlie Sheen pedig két Golden Globe-jelölést mutathat fel a közelmúltból. Itthon a Viasat3 egyik erős sorozata, kinn pedig az első évad 15,3 milliós átlagnézettségéhez képest, alig csappant meg valamelyest az érdeklődés: 15,1 millióan figyelték átlagban 2008 szeptembere és 2009 májusa közt.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.