Túl fehér volt az Emmy-díjátadó

Vágólapra másolva!
Alig volt színesbőrű jelölt, szinte minden díjat fehérek vittek haza.
Vágólapra másolva!

Az Emmy-díjátadó utáni napon még annak örült a CBS és a tévés szakma, hogy egymillióval többen nézték a ceremóniát, mint egy évvel korábban, és abban is mindenki egyetértett, hogy Neil Patrick Harris, az Így játam anyátokkal zseniális Barney-ja tökéletesen bevált műsorvezetőként. A Los Angeles Times nem is a nézettség vagy a humorszint miatt támadja a díjátadót: úgy vélik, hogy az ország fekete, ázsiai származású vagy latin kisebbsége erősen alulreprezentálva jelent meg.

A háromórás ceremónia alatt egyszer nyert csak nem fehér színész, ekkor az HBO Szaddám klán-jából Shohreh Aghdashloo (a képen) örülhetett, minisorozat kategóriában, mint legjobb női mellékszereplő. A díjakat bejelentők, átadók harminckilencen voltak, közülük csak hárman voltak afroamerikaiak. Vic Bulluck, a National Association for the Advancement of Colored People (NAACP, Nemzeti társaság a színes bőrű emberek előrejutásáért) elnöke jelezte, hogy szégyellte magát, hogy "Obama elnök korában" az országos tévécsatornák ennyire figyelmen kívül hagyják a kisebbségeket. "A tévében nem látni olyan családokat, mint Obamáéké" - vélte.

A műsornak otthont adó CBS-vezetők és a rendező Academy of Television Arts & Sciences részéről nem kívánták kommentálni az észrevételeket.