Az év első hetében, a teljes lakosságnál az RTL Klub volt a legnézettebb csatorna, 23,4 százalékos közönségaránnyal. A Tv2 18,2, az MTV pedig 9 százalékot ért el január 4. és 10. között. Az ötven alatti felnőtteknél, a kereskedelmi célcsoportban a 22,9 százalékot jegyző RTL 5,3 százalékponttal verte riválisát.
A Csillag születik befejeződött, így uralmának vége: az Álmomban már láttalak című romantikus film volt a hét nyertese, közel kétmillió nézővel. A széf is igen erős volt, holott a Tv2 épp legismertebb arcait dobta be ellene a 13. helyre beért Hal a tortán-ban. A Barátok közt és a Fókusz is jól teljesítettek, ahogy a Jóban Rosszban-nak is akadtak erősebb estéi. Az MTV is felkerült a top 30-as listára, az egyik Híradó és a lottósorsolás iránt mutatott jelentősebb érdeklődést a hazai tévéző.
A 18-49-es célcsoportban, a már említett műsorok mellett olyan ínyencségeket találunk, mint az S. O. S. Mallorca című német katasztrófafilm, amely menten a harmadik helyre volt jó. A fiatalabb nézőknél is jól ment az RTL-es szappanopera, az esti vetélkedő, a Tv2-nél pedig a Megérzés című thriller ért csak el 30 százalék fölötti eredményt.
------------------------------
Top 30, 18-49-es célcsoport
Minden műsor a legnézettebb részével szerepel!
Forrás: AGB Nielsen