Lehet jelentkezni az X-Faktorra is

Vágólapra másolva!
A Tv2-es Megasztár mellett az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutatója is várja a jelentkezőket.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub őszre tervezett zenei tehetségkutatója, a brit licenc X-Faktor február 17-e óta várja a jelentkezőket. Különbség a korábbi műsorokhoz képest, hogy három kategóriában lehet nevezni: külön versengenek a 16 és 24 éves kor köztiek, külön a 24 fölöttiek, de duók, énekegyüttesek is indulhatnak. A zsűritagokról még nincs döntés, a műsorvezetők pedig Ördög Nóra és Stohl András lesznek.

Várhatóan a legtöbb énekes párhuzamosan szerencsét próbál a Megasztár-ban és az RTL-es műsorban is - majd akkor kell figyelniük a továbbjutóknak, mikor a kizárólagos szerződéseket tolják eléjük a csatornák. Van is logika a több fronton való megmérettetésben, hiszen Tabáni István úgy nyerte meg a Csillag születik-et, hogy egy-két évvel korábban a Megasztár-ban nem jutott messzire. A Tv2-es tehetségkutatóra január közepéig négyezren jelentkeztek.