Vastag keretes szemüvegével és elmaradhatatlan nadrágtartójával az amerikai televíziózás egyik legmarkánsabb figurája Larry King, aki huszonöt éve vezeti késő esti talkshow-ját. Több mint negyvenezer beszélgetésen van túl, Richard Nixon óta az összes amerikai elnököt megszólaltatta, Marlon Brando pedig a saját házában adott neki interjút. A showman legutóbbi műsorában bejelentette: ősszel visszavonul.

"Mielőtt elkezdeném a ma esti show-t, szeretnék megosztani önökkel egy személyes hírt" - vágott bele a június 29-i adásba Larry King, majd közölte a nézőkkel, szeretné abbahagyni a műsorvezetést, hogy több időt tölthessen (hetedik) feleségével és a gyerekekkel. Ennek érdekében már beszélt is "a srácokkal a CNN-nél", akik belementek a nyugdíjazásába. A showman az őszi zárás után is fog azonban különkiadásokkal jelentkezni, jobbára "az egész nemzetet érintő események" idején.
A Larry King Live 1985-től megy a CNN-en, amivel a Guinness Rekordok könyvé-be is bekerült mint a leghosszabb ideje ugyanabban a műsorsávban, ugyanazzal a műsorvezetővel futó produkció. Az 1933-as születésű King persze nem ezzel a talkshow-val kezdte pályáját, már az ötvenes évek végén rádiózott, a következő évtizedben pedig a televíziózásba is belekóstolt, egyelőre helyi adóknál.
Talkshow-jában gyakorlatilag az összes politikai, közéleti és médiaszemélyiséget megszólaltatta, aki valamit is számított az adott korszakban. Richard Nixon óta az Egyesült Államok összes elnökével készített interjút, Al Gore-ral és az 1992-es választás egyik elnökjelöltjével, Ross Perrot-val indított vitaestje pedig a CNN történetének addigi legmagasabb nézettségét hozta, 16,3 millió néző volt rá kíváncsi. King nevéhez olyan történelmi jelentőségű beszélgetések is fűződnek, mint egy hármas interjú a közel-keleti béketárgyalásokról, Jasszer Arafattal, Jichák Rabinnal és Husszein jordán királlyal.
A teljesség igénye nélkül, a szórakoztatóipar nagyságai közül szerepelt a műsorában Audrey Hepburn, Elizabeth Taylor, Madonna, Clint Eastwood, Al Pacino, Paul McCartney és Frank Sinatra. Marlon Brando az otthonában fogadta Kinget, aki egyébként is szívesen dolgozik külső helyszínen: a Fehér Házba rendszeresen kirándulgat, de börtöninterjúkat is készített, többek között Karla Faye Tuckerrel, aki 1863 óta az első nő volt, akit kivégeztek Texasban.

King szívesen használja arra a népszerűségét, hogy segítsen másokon, illetve a krízishelyzetekben is mindig feltalálja magát: a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után monstre műsorfolyamot indított, több mint hétszáz vendéget, köztük a világ harmincöt vezető politikusát interjúvolva meg a témában. Hasonlóképp járt el a 2003-as iraki invázió idején, illetve a Katrina hurrikán pusztításakor is.
Lady Gaga is vendég volt
A TV Guide szerint King "a televíziózás történetének legjellegzetesebb talkshow-házigazdája", mely címet a showman bizonyára a védjegyévé vált nadrágtartónak és szemüvegnek is köszönheti. Markáns figuráját szívesen szerepeltetik filmekben is, egy-egy cameo erejéig olyan alkotásokban láthattuk-hallhattuk, mint a Szellemirtók, az Amerika kedvencei vagy a Shrek több része; tévésorozatok közül feltűnt többek között a Simpson család-ban, a Frasier, a dumagép-ben, A stúdió-ban, az Ugly Betty - Címlapsztori-ban és a Shark - Törvényszéki ragadozó-ban.
Janet Jackson táncolni tanítja Kinget
King a vendégeivel szemben sosem agresszív vagy támadó, mindig is inkább annak volt a híve, hogy hagyja beszélni azt, akit meghívott - talán ennek tudható be, hogy műsora nézettsége az utóbbi időben eléggé visszaesett, idén csupán 700 ezer körül volt a legmagasabb nézőszáma. A CNN így már korábban gondolkodott arról, hogy nyugdíjazza Kinget, valószínű tehát, hogy az őszi visszavonulás inkább közös megegyezés, mintsem a showman saját döntése.
Larry King Barack Obamával beszélget
A csatorna már keresi is az utódját, akik közül a legesélyesebbnek Ryan Seacreastet, az amerikai Megasztár, vagyis az American Idol műsorvezetőjét tartják a külföldi lapok. A jelöltek között egy másik tehetségkutató, a Britain's Got Talent zsűritagja, Piers Morgan, illetve a CNN hírműsoraiban látható Katie Couric neve is felmerült.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.