Charlie Sheen börtön helyett forgat

Vágólapra másolva!
Augusztus elején elkezdődik az itthon a Viasat3-on látható Két pasi meg egy kicsi című szitkom forgatása, tehát Sheen nem vonul még börtönbe.
Vágólapra másolva!

Hamarosan forgat Charlie Sheen a Két pasi meg egy kicsi stábjával: a tmz.com szerint a színésznek meg kell jelennie az aspeni bíróság előtt augusztus 2-án, de négy napra rá már kezdődik a munka a szituációs komédiával, forog a következő évad. A sorozat évekig volt az Egyesült Államok legnézettebb szitkomja, a legutóbbi, hetedik évadot is 15 millióan követték átlagosan.

Forrás: AFP

2010 júniusában úgy tűnt, Charlie Sheen inkább a rövid börtönbüntetést választja a próbaidő helyett, akkor a People magazinnak a színész egyik ismerőse nyilatkozott: úgy volt, hogy a színész elvileg harminc napra vonul rácsok mögé (amit jó magaviselet esetén tizenötre csökkenthetett volna a bíróság). Hogy mégsem tette, és mégis elkezdődik a költséges forgatás, arra utal, hogy a sorozatnak otthont adó CBS biztos benne, hogy nem kell nélkülözniük a csajozós, cinikus Charlie Harpert alakító színészt egy-két napnál tovább.

A színészt családon belüli erőszakkal vádolták, az ügyről bővebben itt írtunk.