Tinisztár csatlakozik a Helyszínelőkhöz

Vágólapra másolva!
A poprajongó tinik kedvence, Justin Bieber színészként is bemutatkozik a Helyszínelők új évadjában.
Vágólapra másolva!

A Justin Timberlake utódjaként is emlegetett Justin Bieber vendégszerepet kapott a Helyszínelők ősszel induló, tizenegyedik évadjában, ahol egy zűrös életű, állandóan bajba keveredő kamaszt játszik. Az énekes két epizódban tűnik fel: szeptember 23-án az ő szereplésével nyit az új szezon, de egy februári részben is láthatják majd a nézők.

Forrás: CBS

A krimisorozat executive producere, Carol Mendelsohn az MTV Newsnak elmondta, korábban Bieber ügynöke hívta fel azzal, hogy az énekes nagy rajongója a szériának, és nagyon szeretne egy drámai szerepben bemutatkozni a közönségnek - Mendelsohnnak ez éppen kapóra jött, a nyitó rész forgatókönyve ugyanis már megvolt, a központi figura alakítóját azonban még nem találták meg.