Nem ment Havas Henriknek a felforgatott Heti hetes ellen

Havas Henrik a Frizbi című műsorban
Vágólapra másolva!
Hosszú idő után tért vissza Havas a Tv2-re, a csatornára, amely képernyőjéről egykor letiltotta Várdy Zoltán, a korábbi vezérigazgató: előbb a Mokká-ban, majd a Frizbi-ben láthatták a nézők. Célcsoportban Hajdú Péter műsora kikapott a konkurenciától, attól a Heti hetes-től, ahol korábban Havas is rendszeres szereplő volt.
Vágólapra másolva!

Havas Henriket 2007 szeptember 5-én vette le a képernyőről a Tv2. "Havas elmúlt időkben tanúsított viselkedése és megnyilvánulásai nem illeszkednek a csatorna szellemiségéhez, műsorpolitikájához és hosszú távú terveihez. Amennyiben nem változtat viselkedésén, nincs helye a Tv2-n" - jelentette be Várdy Zoltán, az akkori vezérigazgató.

Várdy már nem a Tv2 vezetője, így a Mokka egykori műsorvezetője a közelmúltban előbb volt kollegájánál, Liptai Claudiánál tett látogatást reggel, november 14-én pedig a Frizbi Hajdú Péterrel című talkshow vendége volt, ahol a korábbi szakításról nem beszélt, csak annyit mondott, hogy a korai kelések nem is voltak ínyére.

A műsor ezúttal nem hozott nézettségi sikert a Tv2-nek, noha korábban többször is nyert műsorsávjában a bulváros talkshow. A Kormos Anettel, Lovász Lászlóval felálló, tehát nem hagyományos csapattal próbálkozó Heti hetes 27,5 százalékot ért el műsorsávjában, kereskedelmi célcsoportban, a korábban induló Frizbi viszont 23,9-re volt csak jó. Havas csak a második szegmensben került képernyőre, de abban a húsz percben is az RTL-es műsor volt a nézettebb.

Teljes lakosságban az egymilliónál több tévézőt érdeklő Frizbi visszavágott, a Heti hetes és az RTL csak akkor vette át a vezetést a Tv2-től, amikor Hajdú és Havas elbúcsúztak.