Bereczki Zoltán lesz a Megasztár 6 egyik új zsűritagja, miután a Tv2 az előző négyest egy az egyben lecserélte. Az új döntnökök közül Falusi Mariann neve publikus még: Bereczki vele már A Nagy Duett alatt jó kapcsolatot alakított ki, és szerinte az értékrendjük, látásmódjuk is hasonló, jól fognak tudni együtt dolgozni. Az énekes-színész a szókimondás híve, olykor kemény megjegyzéseket is el fog ereszteni, a műsortól pedig azt várja, hogy újra felbukkanjon egy olyan egyéniség, mint Tóth Vera vagy Caramel - szerinte az előző szériákban ilyen nem volt.

Bereczki Zoltánt a nézők legutóbb A Nagy Duett című műsorban láthatták, ahol játékostársával, Peller Mariannal második helyezést ért el. Korábban feltűnt a Tv2 egy másik műsorában, a Mr. és Mrs. - A sztárpár-show-ban is, előtte pedig az MTV-nél és az RTL Klubnál is megfordult: előbbi csatornán a Csináljuk a fesztivált! című zenés műsornál közreműködött, utóbbin a Szombat esti láz-nak volt műsorvezetője. Az Operettszínház társulatának tagja, színészi és szinkronszerepeket is vállal.
A Megasztár zsűrijébe A Nagy Duett-en keresztül került: "A Nagy Duett című műsoron ugyanaz a kreatív csapat dolgozott, mint amelyik a Megasztár-t készíti, gondolom, így kerültem a képbe. Amikor felkértek, azt mondták, tetszett nekik, ahogy A Nagy Duett-ben a háttérmunkákban is részt vettem. Remélem, hogy itt is tud majd működni az a fajta harcos kiállásom, ahogy azokhoz a dolgokhoz viszonyulok, amelyekben hiszek: még ha észérvekkel nem is tudom mindig alátámasztani az igazamat, általában jól megérzem, hogy mi az, ami működni fog a színpadon, és mi az, ami nem" - mondja az [origo] megkeresésére.
"Nem olyan régen voltunk Dórival (Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán felesége - a szerk.) zsűrizni egy nemzetközi musicalversenyen, és a rendezvény után azok is odajöttek hozzám tanácsot kérni, akiket keményebb kritikával illettem. Nem jutottak tovább a versenyben, de kíváncsiak voltak, hogy a továbbiakban mit tudnának tenni a fejlődésük érdekében. Vannak persze tehetségtelen emberek, akik csak áltatják magukat, de aki rendelkezik bizonyos adottságokkal, képességekkel - viszont van még mit tanulnia -, annak, remélem, fogok tudni tanácsokat adni. Lehet, hogy amit javaslok, az első hallásra szigorúnak tűnik majd, de bízom benne, hogy a későbbiekben nagy segítséget jelenthet, sőt a Megasztár esetében akár már a következő adásban is fel tudják használni a versenyzők" - véli.
Zsűritagként szerinte az lesz a legfontosabb feladata, hogy az eltévedt versenyzőket jó útra terelje: "Ha zsűritagokról van szó, kellenek a skatulyák, hogy ki lesz a kedves, és ki lesz a szigorú. Azt hiszem, én inkább szókimondó leszek, de nem az a fajta, aki szeret belegázolni az énekesek lelkébe. Nem azért mondok valamit, hogy rossz érzést okozzak vele, hanem hogy felébresszem az adott versenyzőt: ha valaki tévesen hisz magáról valamit, azt például mindenképpen el kell mondani, és onnantól az illető intelligenciáján múlik, hogy tud-e valamit kezdeni az információval. Csak egy példa: lehet, hogy valakinek csodás tenor hangja van, de ha bariton dalt énekel, akkor el kell neki mondani, hogy rosszul választott dalt" - fogalmaz.

Bár korábban csak az említett nemzetközi musicalversenyre kérték fel zsűrizni, a Megasztár-ra gondolkodás nélkül igent mondott: "Az már közhely, hogy ez egy óriási kihívás, de remélem, az már nem közhely, hogy ez egy hihetetlen szakmai elismerés is egyben. Ha valaki azt gondolja rólam, hogy meg tudom mondani, ki alkalmas az énekesi pályára, és ki nem, az szerintem óriási megtiszteltetés. Más kérdés, hogy aztán a versenyzők közül ki tud megmaradni a pályán, de vannak olyan tényezők, amikkel nem is lehet számolni: három hónap alatt nem derül ki például, hogy valaki hosszú távon mennyire kitartó, illetve, hogy képes-e új és új célokat kitűzni maga elé. De azt gondolom, nem is a feladatunk előre látni ezeket, nekünk azt kell kiderítenünk, hogy a három hónap alatt mit lehet kihozni a jelentkezőkből."
Nagyon szeretné, ha találnának egy olyan tehetséget, mint amilyen Tóth Vera vagy Caramel; aki eddig a szenzációs hangja ellenére sem merte megmutatni magát. "Pár éve várunk már egy ilyen hangra, mert hiába voltak az újabb szériákban is tehetségek, olyan fajsúlyú előadót én nem láttam, aki hozzájuk hasonlóan beszippantaná, lenyűgözné az embert. Azt gondolom, az utóbbi szériákban feltűnt erős versenyzők egyelőre nem tudtak továbblépni a Megasztár nyújtotta keretből, Caramel és Tóth Vera viszont két átütő alakja a mai magyar popzenének, amilyet valóban nehéz találni" - mondja. Persze könnyen lehet, hogy a korábban látott énekesek is fejlődnek, Bereczki például az akkor tizenhat éves Lakatos Yvette-tel énekelt duettet: nagyon tehetségesnek tartja, de csak azt tudta neki tanácsolni, hogy még tanuljon, gyakoroljon.

Úgy érzi, az akkori zsűrivel is tudott volna együtt dolgozni, bár lettek volna nézeteltérések: "Mester Tamással játszottam együtt egy darabban: amikor ő az Elisabeth-ben a Halál volt, én akkor kezdtem a pályámat, és tátott szájjal bámultam, hogy mit művel a színpadon; kiskorom óta ugyanilyen zseniális művésznek tartom Presser Gábort is. A maga szakmáján belül Eszenyi Enikő és Friderikusz Sándor is nagyágyú - más kérdés, hogy ők azért, az én mércém szerint, a zenével kapcsolatban nem mindig fogalmaztak meg helytálló véleményt. Nyilván volt a másik két zsűritagnak is olyan véleménye, amely az én ellenvéleményemmel találkozott volna, de a szubjektív elemek mellett vannak bőven objektív dolgok is ebben a szakmában, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni" - véli.
Falusi Mariannal biztosan jó lesz a munkakapcsolatuk, de a maradék két zsűritag személyéről még ő sem tud semmit: "Mariannal remek a kapcsolatunk, és az értékrendünk, látásmódunk is hasonló, ez már A Nagy Duett-nél kiderült. Mindketten azt gondoljuk, hogy egy versenyzőben meg kell lennie a szenvedélynek, a tehetségnek, az akarásnak és még nagyon sok mindennek, de nem kell, hogy tökéletes legyen az illető. Valószínűleg a megközelítésünk más lesz, ő sokkal érzelmesebb típus, biztosan jobban engedi majd magát belevonni a személyes történetekbe. Én azt gondolom, hogy ez inkább legyen a közönség választási eszköze" - mondja.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.