Hatan maradtak a Barátok közt alapító csapatából - így néztek ki 12 éve

Vágólapra másolva!
Ma, július 8-án tűnik fel először a tizenegy éve eltűnt Juhász Gabi az RTL Klub szappanoperájában - de más alakítja a karaktert. Ennek apropóján múltidézést tartunk, megnéztük, mennyit változott a Barátok közt hat olyan szereplője, aki az 1998-as indulásnál is jelen volt.
Vágólapra másolva!

A Barátok közt július 8-i epizódjában tűnik fel újra Juhász Gabi - a karakter bő tizenegy évvel ezelőtt tűnt el a szappanoperából. A figurát azonban nem az 1998-1999-ben látott Pető Fanni hozza vissza, hanem Peller Anna (Peller Mariann testvére).

"Lacihoz érkezik egy titokzatos hívás, majd ő szállást szerez a vendégének. Hozzá érkezik Gabi, hiszen ő volt az egyetlen, aki kiállt mellette, amikor régen elrabolta Bandikát. A kérdés igazából az, hogy a többiekkel miként sikerül a találkozás, és mi minden történhetett Gabi életében, hogy képes visszamenni egy olyan helyre, ahol tudja, hogy nem látja mindenki szívesen. Ez utóbbihoz biztosan olyan események kellettek, amik megviselhették, másrészről bátorságra is vall, hogy nem fél szembenézni a múltjával" - válaszolta kérdésünkre Böjte Piros, a produkció sajtósa.

Hazai tévésorozatnál még nem volt ilyen (itt megtekintheti a régi és az új szereplőt), így ennek apropóján előkerestünk régi fotókat, amelyek az alapító szereplőket ábrázolják. Nézze meg két (különböző képekből összeállított) galériánkat, majd válaszoljon a jobb alsó sarokban feltett kérdésünkre: ki a kedvence a hat régi szereplő közül?

baratok.hu

Még több régi fotó: klikk a képre!

baratok.hu

1998-1999-es képek: klikk a fotóra!