Szépen rajtolt Gundel Takács új vetélkedője

Vágólapra másolva!
A Maradj talpon! című MTV-s vetélkedő a teljes lakosságnál valamivel a csatorna átlaga felett hoz, a második adás már kifejezetten jó számokat szállított a fiatalabb célcsoportban. A DTK Show-nak a Való Világ-tól kell elvennie nézőket, ha javulni akar nézettségben.
Vágólapra másolva!

A Maradj talpon!-t a korábban már több vetélkedőt (Áll az alku, Az örökös) vezetett Gundel Takács Gábor kapta az MTV-n: első adása 309 ezer nézővel, 8,6 százalékos közönségaránnyal nyitott, a másodikat, október 4-én, kedden már 406 ezren figyelték (11,2-es közönségarány), tehát a nézettség szép növekedési ívet mutat az AGB Nielsen adatai szerint.

A DTK Show a közszolgálati csatorna egy másik kiemelt műsora, ez október 4-én este debütált, és elmondható, hogy elsőre nem fedezték fel nagyobb számban a tévézők, mert csak 331 ezren követték (összehasonlításképp, az MTV-s Híradó korábban 682 ezres közönséget vonzott), és a 7,6-os közönségarány sem acélos.

Az M1 gameshow-ja a Tények és az RTL Híradó műsorsávjában vitézkedik, D. Tóth Kriszta show-jának pedig az Aktív-tól és a Való Világ-tól kellene elvennie nézőket. Kereskedelmi célcsoportban mindkét új műsor a csatornaátlag fölött hoz, a Maradj talpon! keddi, 10,1 százalékos közönségaránya egészen jelentős (az MTV 3-4 százalék körül teljesít az ötven alatti felnőtt nézőknél).