A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja indokoltnak, hogy ezzel foglalkozzanak a lapok. Megasztáros zsűritagokat is kérdeztünk, szerintük nincs tilalomlista.
A legutóbbi Csillag születik-felvételen a Bors egy fotósa lefényképezte, hogy egy zsűritag lapján tiltások szerepeltek: nem volt szabad kritizálni a dalválasztást, a hátteret, a műsorvezetők (szponzortól kapott) ruháit. Az logikus, hogy egy show-t milliókkal támogató divatcég nem örül, ha fikázzák a műsorvezetőre aggatott ruhakölteményeit: de mi a baj azzal, ha valami lefitymálja a díszletet, a fellépő hercig kabátkáját, a csillogó hajpántját vagy a blőd szöveget?
Hajós András szerint a bulvárlaok által gerjesztett műbalhéról van szó: "Ez az egész történet mondvacsinált, és szomorúnak tartom, hogy velünk foglalkoznak a lapok, nem pedig a fiatal, tehetséges emberekkel. Ezen a sztorin rugózunk, miközben a versenyzőkről kellene többet írni, bőven elég muníciót adnak. Értem én, hogy szeretik a nézők az összeesküvés-elméleteket, de ennek hátterében nincs semmi."
A Csillag születik zsűritagja szerint épp ők kérték, hogy a dokumentáció tartalmazza, mely dal kié. "Ötven produkció után nem tudjuk mindig, saját száma-e az előadónak, vagy kié a ruha, amit visel. Lehet, hogy jön egy húszéves vidéki gyerek, akinek három nadrágja van, de ráadnak egy negyediket a show-ra, mi meg belekötünk: az hogy nézne ez ki? Van, hogy borzalmasan rossz a szöveg, de a versenyzőt nem lehet ezért elítélni, mert nem ő írta" - tűnődött. Hajós szerint az ilyen iránymutató szövegek csak a versenyzőket védik, a zsűri megszólalási sorrendjének meghatározása pedig alapvető egy tévéshow-ban, hogy ne legyen káosz.
"Az egész nem ügy, szerintem, inkább az lenne botrány, ha előírnák nekünk, hány pontot adjunk. Ilyen azonban soha nem történt, ráadásul a mi pontszámunk nem ér sem automatikus bennmaradást, sem kiesést: Lilu és Ördög Nóri számtalanszor elmondták, hogy az sms-ek juttatják tovább a versenyzőket. Negyela Bernadett például nekem egyik kedvencem volt, a zsűrinél bőven továbbjutásra állt, de a nézői voksok miatt kiesett" - emlékezett Hajós.
Mi a helyzet a helyzet odaát?
Fenyő Miklós a Megasztár negyedik szériájában volt zsűritag. Az [origo] kérdésére elmondta, hogy úgy emlékszik, hogy 2008-ban semmiféle megkötés nem volt, ilyen eset nem is történt. A Hungária egykori frontembere nem kívánta kommentálni a most futó tehetségkutatókat, mert egyáltalán nem nézi őket. Sőt, mint mondta, a négy évvel ezelőtti Megasztár sem jutott eszébe már jó ideje.
Mester Tamás ott ült a negyedik, ötödik és hatodik évadban is. Megkeresésünkre elmesélte, hogy arra kellett csak figyelniük, hogy a médiatörvényben leírtak teljesüljenek, például ne dicsérjenek egy márkát élő adásban. "Amúgy semmilyen megkötés nincs, korábban is azt mondtam, amit akartam. Nem emlékszem olyanra, hogy a főszerkesztő valamely zsűritagot megregulázta volna, nem volt ilyen probléma. Arra kell figyelnünk, hogy mi befolyásolja a versenyző éneklését" - mondta.
A zsűritag szerint egy rossz dalválasztás, egy rossz ruha nem hagyható figyelmen kívül, hiába írnak bármit a szerkesztők egy lapra. "Mi sem értünk mindenhez, én például a ruhákhoz egyáltalán nem, de pont egy-két adással korábban jeleztem, hogy Gigire ne adjanak aranyozott, flitteres ruhát. Korábban Eszenyi Enikővel azon vitatkoztunk, kell-e táncolnia egyáltalán egy előadónak. A néző ugyanis is egy csomagot kap a tévén keresztül, ahol a karizma, az előadásmód, az érzelmi töltés, minden egyszerre hat, a szegmenseket nem külön vizsgálja. Ezeket mi szóvá tettük: nem is kaptam fölülről soha semmilyen megkötést" - tette hozzá.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.