Új sorozaton dolgozik a Két pasi és az Agymenők írója

Vágólapra másolva!
A Két pasi - meg egy kicsi ötletgazdája, aki Charlie Sheent a leggazdagabb sorozatszínésszé tette, most egy egyedülálló anyáról tervez sorozatot.
Vágólapra másolva!

Chuck Lorre, aki íróként, producerként, showrunnerként olyan sorozatok mellett dolgozott, mint az Agymenők, a Kés pasi - meg egy kicsi, a Mike és Molly, a Dharma és Greg, illetve kitalálta a szétszórt, hedonista, cinikus Charlie Harpert Sheennek (akinek így nem nagyon kellett színészkednie), most még szorosabb kapcsolatba kerül a CBS-szel, ugyanis a tévétársasággal egy új sorozatot terveznek.

A kereskedelmi félórás, azaz valójában 21-22 perces szitkom munkacíme Mom, egy egyedülálló anya áll a középpontban, aki Napa Valleyben próbál új életet kezdeni. Lorre korábban dolgozott már női főszereplővel, a Grace Under Fire számos epizódját írta ő, ebben egy elvált, alkoholt letevő, gyerekeit egyedül nevelő asszony volt a középpontban.