Várja a tévészakma a Twin Peaks újabb évadját

twin peaks
Vágólapra másolva!
David Lynch többször találkozott NBC-s vezetőkkel a közelmúltban: a Blastr.com szerint a kultikus Twin Peaks folytatására nyílt esély.
Vágólapra másolva!

David Lynch az NBC-vel tárgyalt több ízben, a Blastr.com (amelynek közös tulajdonosi köre van a tévétársasággal) pedig tudni véli, hogy az egykoron rajongott Twin Peaks folytatásáról esett szó. Twitter-bejegyzésekre hivatkozva felveti, hogy 22 évvel a sorozat vége után folytatódna a sztori, röviddel a korábbi események után (ezt nehéz elképzelni, hiszen a szereplőgárda jócskán öregedett), de valószínűbb, hogy 25 éves ugrás lenne a történetben.

2009-ben a Cooper ügynököt alakító Kyle MacLachlan jelezte, valahogyan visszahozná a régi kultsorozatot, azaz őt nem nagyon kéne győzködni. A színész azt tervezgette négy évvel ezelőtt, hogy - megfelelvén a modern kor követelményeinek - nem is a televízióban, hanem az interneten jelentkezhetne a sorozat, ötperces webizódok formájában.

Forrás: abc

A Twin Peaks 1990 és 1991 közt ment az USA-ban, harminc rész került képernyőre, Mark Frost és David Lynch irányításával. Az első évad végén már pontos válaszokat kapott a néző, ünnepelt is a tévészakma, de a második szezonra fogytak a nézők, hiszen tudták, ki ölte meg Laura Palmert. A sorozatról hosszabban írtunk korábban, innen megtudja, mi lett a szereplőkkel azóta, itt pedig arról olvashat, milyen sikerrel mentek a Twin Peaks utódjai.