Borult a hazai tévés nézettség

Nézettség, teljes lakosság, 2014. 1. hét
Vágólapra másolva!
A TV2 félnapos elsötétítése közel kétmilliós nézettségig repítette az RTL Klub Híradóját a múlt héten.
Vágólapra másolva!

Két olyan műsor került a heti nézettségi lista élére, amely régen járt a top 3-ban: az RTL-es Híradó és a Fókusz, előbbi 1 millió 930 ezer nézővel, utóbbi 1 millió 563 ezerrel. Mindkettő jó nézettséget szállít amúgy is, de a január 2-i eredményekhez kellett a TV2 félnapos elsötétítése, amely ráadásul lefedte az egész főműsoridőt az év második napján. Harmadik lett a visszatérő Barátok közt, az Éjjel-nappal Budapest pedig egy TV2-es szendvicsbe került, a Tények és a Napló közé. Az év első hetében a Gagyi Mami 2. volt a legnézettebb film, a dokurealityk közül pedig A gyanú árnyékában volt a menő.

A szilveszterezők körében a négy közszolgálati csatornán együtt a Himnuszt 1,8 millióan, Áder János Köztársasági elnök újévi köszöntőét pedig 1,65 millióan követték az MTVA közlése szerint. Az ATV-n is volt nagyon nézett műsor, méghozzá a Sas-kabaré, amely 635 ezer nézőt vonzott december 31-én.

Teljes lakosságban a múlt héten az RTL Klubnak elég volt 12,8 százalék a győzelemhez, a TV2 8,7 százalékában benne van az elsötétítés, az M1 pedig közel 7 százalékkal csípte meg a harmadik helyet. A kábeltévéknél a Cool a Film+ csatornát, utóbbi meg a Viasat3-at gyűrte le.

Nézettség, teljes lakosság, 2014. 1. hét Forrás: Nielsen

A 18-49-es kereskedelmi célcsoportnál 13,6 százalékkal nyert az RTL Klub, a TV2 8,3 százalékot szerzett, egy kiesett estével. A fiatalabb nézőknél a Cool és a Film+ megint jobban teljesített, mint az M1, amely viszont a Viasat3-nál ért el jobb nézettséget.

Az ötven éves kor alatti felnőtt nézőknél az RTL-es Híradó, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest volt a nyerő, a TV2 csak a Tényekkel fért be a legkedveltebb tízbe. A fiatalabb nézőknél a filmek közül a Gagyi mami 2. és a Bor, mámor, Provance volt a legnézettebb, a heti sorozatoknál a Cobra 11 nyert.