Mi történt az X-Faktor első kiesőivel?

Kvaka Andrea, X-Faktor
Vágólapra másolva!
Négy évvel ezelőtt, 2010-ben rajtolt itthon az RTL Klub tehetségkutatója, szombat este pedig a 100. adásához ér az X-Faktor. A győztesekre sokan emlékeznek, gyakran visszahívja őket különféle műsoraikba a csatorna, de mi lett azokkal, akik elsőként estek ki az élő adásokból, tudtak-e profitálni a 15 perc hírnévből?
Vágólapra másolva!

Az első évadban Nagy Feró, Keresztes Ildikó, Geszti Péter és Malek Miklós ültek az X-Faktor zsűrijében, elsőként pedig a csapatok közül távozott Mimi és Gergő, akiket Malek támogatott. Ekkor az ötödik élő adásig jutott el a legjobb banda, a Non Stop, a Summer Sisters nevű formáció is korán, a harmadik héten kiesett. A fiatal duó kapta a legkevesebb nézői szavazatot Szabó Mariann mellett, a zsűri pedig őket küldte haza, csak mentoruk állt a pártjukra. A párosnak nem igazán sikerült ilyen rövid idő alatt összecsiszolódni, Kőrös Mimi és Szakács Gergő külön jelentkeztek a tehetségkutatóba, ám a mentorok azzal a feltétellel engedték őket tovább a táborból, ha együtt folytatják.

Külön jelentkeztek, duóban folytatták Forrás: RTL Sajtóklub

A kiesés után azonban a hirtelen összeállt csapat feloszlott, a távolság miatt nem tudtak összejárni énekelni, és nem is sikerült közös terveket szőniük, másként képzelték el a jövőt. Mimiről még egy darabig jelentek meg cikkek a sajtóban, ugyanis beleszeretett a szintén az első szériában feltűnt Vastag Tomi, és egy párt alkottak. Később, 2012-ben a Barátok közt néhány epizódjában szerepelt, de nem castingon szúrták ki, hanem telefonon felkérték egy Csocsó nevű lány megformálására.

A duó férfitagja, Szakács Gergő kitartott az éneklés mellett, néhány hete a TV2 képernyőjén tűnt fel, a Rising Star legjobbjai közé viszont nem sikerül bejutnia az előadott Mester Tamás-dallal, csak 36%-ot ért el, nem emelték fel a szavazatok a falat.

Elsőként távozott, aztán fel is oszlott a duó Forrás: RTL Sajtóklub

Egy évvel később, 2011-ben Gyurcsík Tibor esett ki elsőként, a 25 év felettiek kategóriájában énekelt, Malek Miklós vitte magával az élő show-ba. Ekkor Tóth Gabi még csak mentorsegédként tűnt fel az RTL Klub képernyőjén, ő segítette kiválasztani a Mentorházban a három továbbjutót. A második évad első adásában a Rocktenors ellen párbajozott, a zsűri azonban nem tudott dönteni köztük, így a nézőkre bízták a sorsukat. Végül az énekesnek kellett elhagynia a versenyt, de jelentkezett A Dal-ba, ahol bekerült a legjobb nyolc előadó közé.

Ez után a Back in Place-hez készített videoklipet, a magyar verzió Mozi szélesvásznon címmel rendszeresen hallható volt a rádiókban. Bár ő volt az első kieső, mégis neki lett először második kisfilmje a tehetségkutató versenyzői közül, Örök harc címmel. Ezt már kevesebb kritika érte, mint a túl erotikusra sikerült első klipet, és a szériában megismert barátja, Kocsis Tibor is feltűnik néhány jelenetben.

Több zenei műsorban megfordult, klipjei is vannak Forrás: RTL Sajtóklub

De nemcsak zenei sikereivel, hanem egy botrányos estével is címlapokra került. A dalversenyen jófiúként bemutatkozó énekes rajongói is meglepődtek azon, hogy a videoklip ünneplése verekedésbe torkollt egy belvárosi szórakozóhelyen. Az X-faktoros nem is tagadta a történteket, többet ivott a kelleténél, és idegen csajokat próbált felszedni bunkó szöveggel, ami nem mindenkinek tetszett. "Bevallom őszintén, valóban megtörtént a dolog, berágott rám valaki, mert flörtöltem a barátnőjével. Egyszer csak éreztem az ütést, és bár nem vagyok egy kötekedős típus, visszaütöttem. De aztán jobbnak láttam inkább eljönni, hívtam egy taxit, és hazamentem" - mesélte később.

A dunaszerdahelyi fiú az elmúlt két évben is rendszeresen járt fellépésekre, legutóbb pedig Szlovákiában tűnt fel az X-Faktor színpadán.

A következő szériában Kvaka Andrea esett ki elsőként Forrás: RTL Sajtóklub

A harmadik évadban Kvaka Andrea volt az első kieső, őt a mentorok szavazatai alapján küldték haza, és ő is Malek Miklós csapatában volt. A mentorok közül csak a sajátja akarta, hogy párbajellenfele, Fehér Zoltán essen ki, a többiek mind a lány nevét mondták. Később Malek meg is vádolta Keresztes Ildikót azzal, hogy kivételezik a férfi énekesekkel, és konzekvensen a női előadók ellen szavaz. "Lehet, hogy a keserűség beszél belőlem, de nekem úgy tűnik, hogy Ildi féltékenységből mindig szereti a nőket kidobni a versenyből, riválisnak látja őket. Vecát is kidobta, Katit is. Mit mondjak, biztos véletlen..." - elmélkedett később.

Forrás: RTL Sajtóklub

Az eset legjobban persze magát a kiesettet viselte meg, aki az X-Faktor háttérműsorában letörten azt nyilatkozta, hogy abbahagyja az éneklést. Azóta az elkeseredés tovaszállt, és az énekesnő újabb lehetőségek felé kacsingatott, megjelent azon a válogatáson, amelyet az énekes nélkül maradt Sugarloaf zenekar tagjai tartottak, de végül nem őt választották. Antal Tímeával, aki a második helyen végzett 2012-ben, a verseny óta nagyon jó a kapcsolata, nemrégiben közös fellépésük is volt.

Nem oszlott fel az MDC

2013-ben az MDC nevű együttest küldték haza elsőként, bár a mentorok elismerték, hogy a srácok mindent beleadtak, mégis inkább Eckert Anikóban láttak több lehetőséget különleges egyénisége miatt. A negyedik szériában az első három évad mentorai közül csak Geszti Péter tért vissza, hozzá Tóth Gabi, valamint Alföldi Róbert és Szikora Róbert csatlakozott. A Szikora vezette csapatot nem gyötörte meg a kiesés, a fiúk azóta is együtt zenélnek, nemrégiben adták ki első kislemezüket.

A három srác a kiesés után is együtt maradt Forrás: RTL Sajtóklub

A három tinédzser nagy rajongótáborral rendelkezik a közösségi portálokon, naponta többször posztolnak képeket és videókat a követőknek. "Kissé váratlanul ért minket, mikor kiestünk a műsorból, mert nagyon sokat dolgoztunk, ezért azt gondoltuk, hogy továbbjuthatunk. De nem csüggedtünk, és elkezdtünk dolgozni a saját dalainkon, tavaly ki is jött az első dalunk Te se vagy más címmel, majd felkértek minket, hogy a tavalyi finálé közös nyitódalát írjuk meg, ez Az élet vár címet kapta. Harmadik dalunk, amiből videoklip is készült a Szabadulj el, amit a zenecsatornák is nagyon sokat játszottak és ranglistákat is vezetett" - mesélte az Origónak Bároti Miklós, a csapat énekese.

"A műsor ugródeszka volt, hogy el tudjunk indulni a zenei pályán, ezért sokat köszönhetünk neki. A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy bár elsőként estünk ki tavaly, a rajongók nem felejtettek el minket, odajönnek az utcán, felismernek minket" - mondta. Következő vágyuk eljutni az Eurovízióra, hamarosan kiderül, hogy bekerül-e a daluk a legjobbak közé.

Tóth Gabi volt csapata régi formáció, nem esik szét

Idén a Pálinka Republiknak ért véget először a verseny, de őket még biztosan látjuk az RTL Klub képernyőjén, és mivel évek óta közösen zenélő csapatról van szó, a kiesés nem tántorítja el őket sem a zenétől, sem egymástól.

A Pálinka Republik Jakab-Péter Izabellával párbajozott Forrás: RTL Sajtóklub