Szeretjük nézni, ahogy mások dolgoznak
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ha valaki tévésorozatokon szocializálódott, azt gondolhatná, hogy a legtöbb ember a törvény szolgálatában áll, csupa nyomozó, ügyvéd, orvos szakértő tevékenykedik a világban – pedig a forgatókönyvírók és rendezők igyekeznek más szakmákat is bemutatni. De mitől működik egy-egy munkahelyi széria? És mitől lesz hiteles?
Volt már idegesítő főnöke? Gyűlt már meg a baja intrikus kollégákkal? Esetleg került már szorult helyzetbe munkahelyi viszonya miatt? Ha ezen kérdések közül bármelyikre is igennel felel, bizonyára bele is tud helyezkedni egy-egy munkahelyi sorozatba, olyan tévés produkciókba, amelyeknek egy foglalkozás és annak miliője határozza meg a hangulatát.
Nem kell ugyanis orvosnak lenni ahhoz, hogy át tudjuk érezni a Vészhelyzet-ben vagy a Grace kliniká-ban látott helyzeteket, hiszen az ott ábrázolt viszonyok – a hierarchikustól az intimig – bárkinek ismerősek lehetnek, aki dolgozott már csapatban, másokkal együtt. Márpedig a felnőtt lakosság nagy részének van ilyesmiben tapasztalata,
a munkahelyi sorozatokba ugyanúgy bele tudjuk élni magunkat, mint a tinik a gimnáziumban játszódó történetekbe
– függetlenül attól, hogy a népszerűek vagy a lúzerek közé tartoznak.
Egy jó munkahelyi sorozat is általában sokféle, markáns figurát vonultat fel, akikben az ember nemcsak a saját típusát ismeri fel, de más karaktereket is rá tud húzni közvetlen kollégáira. Kinek ne lett volna már olyan felfelé törleszkedő, lefelé taposó munkatársa, mint Dwight Schrute az Office-ból? Vagy olyan lojális, a hivatásának élő kollégája, mint, mondjuk, Carol Hathaway nővér a Vészhelyzet-ből?
Orvosokat, ügyvédeket szívesen mutatnak
Az orvosi sorozatok külön műfajt képeznek, de ugyanúgy a munkahelyi szériákhoz sorolhatjuk azokat, hisz szervező erejük ugyanúgy egy szakma, illetve az ahhoz tartozó környezet. Az ilyen szériák alapjául az 1961-es Dr. Kildare szolgált,
ez volt az első tévésorozat, amely kórházban játszódott, és egy orvos volt a főszereplője.
A címszerepet az akkor huszonhét éves Richard Chamberlain kapta meg, aki később olyan sorozatokkal vált nálunk is ismertté, mint A sógun vagy a Tövismadarak.
A kilencvenes években már a Vészhelyzet volt az egyik legnépszerűbb sorozat a világon, miközben a kétezres években a Grace kliniká-t és spin-offját, a Doktor Addison-t vagy éppen a Doktor House-t is megkedvelték a nézők. A legemlékezetesebb kórházas sorozatokat összegyűjtöttük már korábban, cikkünket erről itt találja.
Az ügyvédek még régebb óta kedvelt karakterei a tévésorozatoknak, mint az orvosok,
hiszen az amerikaiak már az ötvenes években izgulhattak az ismert védőügyvéd, Perry Mason kalandjain, Nagy-Britanniában pedig nagyjából ugyanabban az időben jelent meg a Boyd Q.C. című bírósági drámasorozat.
Az ügyvédes szériáknak azóta se szeri, se száma, az utóbbi időben is voltak színvonalas kezdeményezések, például A hatalom hálójában vagy A férjem védelmében.
Van, ahol a krimikörnyezet, van, ahol a magánéleti szál dominál
– előbbire jó példa az Esküdt ellenségek, utóbbira az Ally McBeal –, és olyan is akad, hogy a tárgyalásokat más közegbe helyezik, mint, mondjuk, a hadi törvénykezést bemutató JAG – Becsületbeli ügyek.
Más szakmák is vannak
A sorozatokban természetesen más szakmákat is felvonultatnak, a kritikusok kedvencének számító Mad Men – Reklámőrültek például a hatvanas évek New Yorkjának reklámiparát hozta közelebb.
A szakmában ekkor még meglehetősen soviniszta légkör uralkodott,
karrierista hölgyek legfeljebb csak mutatóban léteztek, miközben mindent belengett a cigarettafüst és az alkohol gőze.
A munkahelyi sorozatok zászlóshajója, az Office egy papíripari vállalatnál játszódott, a magyar kiadás, vagyis a Munkaügyek pedig egy munkaügyi hivatalt láttat közelebbről. A fentiekhez hasonló, (ál)dokumentarista stílusban készített alkotás a Városfejlesztési osztály is, amely nem az egyetlen politikai témájú széria a mezőnyben.
A politikát mindig el lehet adni
Érdekes volt annak idején Az elnök emberei, amely az amerikai elnök stábjában dolgozók életéről és napi munkájáról szólt, a laikus nézők számára is betekintést engedett a monumentális politikai gépezet fogaskerekei közé. Sejtettük, hogy egy szimpla beszéd vagy egy elnöki döntés előkészítése mögött sok munka van – de ennyi?
Mostanában nagyon pörög a Kártyavár, eredeti címén a House of Cards is, amely viszont éppen arról szól, hogy miként lehet megbuktatni egy kormányfőt.
A széria főhőse Frank Underwood, egy politikus, aki hatalomra juttatta az amerikai elnököt,
az azonban nem hagyta, hogy ő is nagyot harapjon a tortából – mire Frank szövevényes bosszúhadjáratba kezdett.
De mennyire reálisak ezek a sorozatok?
Adódik a kérdés, hogy mennyire mutatják a valóságot ezek a sorozatok. A House of Cards esetében feltételezhetjük, hogy
a politikai játszmák hasonlóképp történnek a valóságban is,
hiszen a sorozat alapjául szolgáló könyvet Margaret Thatcher egykori kabinetfőnöke, Michael Dobbs írta.
Persze vannak benne kifejezetten filmszerű fogások – például ahogy Frank folyton kibeszél a nézőkhöz, kvázi őket is bevonva a saját manipulációiba –, de alapvetően egy hihető, reális sztoriról van szó, amely még úgy is releváns, hogy Dobbs 1989-ben vetette papírra.
Az író azt hitte egyébként, hogy a megjelenés után egykori kollégái nem állnak vele szóba többet, de nem így lett – politikusokként szerették a rivaldafényt, inkább hízelgett nekik, hogy könyv, majd sorozat készült a munkájukról.
A kórházas és ügyvédes sorozatoknál olykor egész szakértői gárda áll egy-egy forgatókönyv mögött,
így azok a szériák is nagyjából követni tudják a valóságot, amelyek a gyógyítás folyamatának vagy a jogrendszernek minél mélyrehatóbb bemutatását tűzték ki célul.
Az első naturálisabb orvosi sorozat a Vészhelyzet volt, de az itt látott eseteket is el lehetett képzelni a valóságban is. „A Vészhelyzet mögött hatalmas szakértő gárda lehet, mert ami ott zajlik, az nagyrészt megállja a helyét.
Én mint orvos, azért észreveszek benne hibákat,
de ezt egy laikus ember nem veszi észre: például a gyógyszer dózisát rosszul mondják, ilyesmi” – mondta pár éve a Mokká-ban dr. Kolyvek István aneszteziológus.
Akárhogy is, a kórház, a bíróság vagy bármilyen más, tévében ábrázolt munkahely általában megengedi, hogy azonosuljunk az ottani karakterekkel, az ott zajló helyzetekkel, még ha a mi életünket néha nem is egy ügyes dramaturg irányítja.