Anne Frank egykori osztálytársa és barátnője, Nanette König São Paulóban él. 85 éves, de manapság is sűrűn tart előadásokat a holokausztról, elsősorban annak alapján, amit Bergen-Belsenben megélt. A koncentrációs tábort a közvetlen családjából egyedül ő hagyta el élve, de utána még három évig kórházban volt. A mai napig vannak rémálmai, mert, mint mondja, az emberi agyban nincs törlés gomb.
Hosszú évtizedekig nem beszélt a múltjáról. Végül miért döntött úgy, hogy feltárja?
A túlélők többsége Kelet-Európából származik, és az is igaz, hogy a hatmillió elhurcolt zsidóból hárommillió Lengyelországból érkezett a haláltáborokba. De honnan jött a másik hárommillió? Abból a tizenkilenc országból, amelyeket a nácik megszálltak annak idején. Ezek között vannak nyugat-európai országok is, az ott éltek sorsáról azonban a közvélemény jóval kevesebbet tud. Hollandként nekem erről kell beszélnem.
Tartja a kapcsolatot más túlélőkkel?
Igen, bár a Hollandiába visszatértekkel kevésbé, hiszen Brazíliában élek. Az itteniekkel szorosabb a viszonyom, de az anyaországban élőkkel is megvan a kapcsolat, főleg a zsidó ünnepek idején beszélünk, néha találkozunk.
Mi vitte tovább a táborban? Mi adott erőt a túléléshez?
Egyszerűen így alakult, egyszer csak megtörtént, hogy kinyitották a tábort, és kiderült, hogy túléltem. Számomra nagyon megrázó, hogy Annét háromszor-négyszer is láttam Bergen-Belsenben, aztán egyszeriben már nem volt ott – hogy én túléltem, ő pedig nem. Viszont ha már így alakult, kötelességemnek érzem, hogy azok nevében is beszéljek, akik nem tértek vissza, hiszen az ő hangjukat is meg kell hallaniuk az embereknek.
Hogy emlékszik arra, amikor utoljára látta Anne Frankot?
Lefogyott, kimerült, látszott rajta, hogy nincs már sok tartaléka. Két csontváz voltunk csak, nem is tudom, hogy ismertük fel egymást, de mindenképp egy érzelmekkel teli találkozás volt.
Előtte, a normális életben, milyen volt a viszonyuk?
Nagyon jó kapcsolatunk volt, ahogyan mindenkinek mindenkivel az osztályunkban. Mindannyian nagyon jó barátok voltunk, mert azonos körülmények között éltünk, egy zsidó iskolába jártunk a negyvenes évek Amszterdamjában. Bár ő például más környéken lakott, mindannyian nagyon közel álltunk egymáshoz.
Hogyan írná le őt három mondatban?
Minden figyelemnek örült, amit kapott. Mindig látszani és mindig hallatszani akart. Tele volt élettel.
Tudta, hogy naplót ír a történésekről?
Ott voltam a tizenharmadik születésnapján, 1942. június 12-én, amikor megkapta az első naplóját. Később, amikor Bergen-Belsenben találkoztunk, mesélt nekem Auschwitzról (onnan szállították át – a szerk.) meg arról, hogy a családjával hogyan bujkáltak. Akkor beszélt arról is, hogy folytatta a naplóírást, a háború után alapanyagként használta volna a könyvéhez.
Milyen érzésekkel olvasta később a kiadott naplót?
Az jutott eszembe, hogy Annénak tizenöt éves tinédzserként kellett befejeznie a naplóját, tulajdonképpen még nem is került igazán kapcsolatba a világgal. Az utolsó részekből azonban már világosan látszik, hogy van egy kialakult véleménye a világról, amelyben anélkül nőtt fel, hogy bármit is látott volna belőle. Egyedül saját maga alakíthatta önmagát és az írói stílusát, hiszen a bujkálás alatt nem tudott beszélni senkivel, sőt könyveket sem olvashatott.
Nyilván mások is írtak naplót abban az időben, ön szerint miért éppen Anne Frank válhatott jelképpé? (A lengyel Dawid Rubinowicz naplója például szintén megjelent magyarul – a szerk.)
Miután az édesapja elolvasta Anne naplóját, a fejébe vehette, hogy oktatni, nevelni fog vele, hogy a következő generációk már ne tehessék meg azt, amit a lányával tettek. Bár mások is vezettek naplót akkoriban, Otto Frank nagyon ügyesen előtérbe helyezte azt, hogy ebből mit lehet tanulni. Színdarabot is készített belőle, amelyet be is mutatott New Yorkban. Ezzel együtt Anne is nagyon fogékony és tehetséges író volt.
Mi lehet a legfontosabb üzenete a mai generációk számára?
Hogy legyünk éberek, hiszen azt kell elhinnünk, amit hallunk, de a szerint kell cselekednünk, amit tudunk. Nem szabad félnünk a cselekvéstől, mert a világban sokan mást mondanak, mint amit cselekszenek, megtesznek olyan dolgokat is, amelyekről azt mondják, soha nem tennék meg. Ébernek kell lennünk, mert ha nem vagyunk azok, az egész bármikor újra megtörténhet.
Személyesen az ön számára mi a legfontosabb, amit megtanult?
Hogy együtt kell élni a körülményekkel, amelyek adottak. Amikor megtudtam, hogy a közvetlen családomból én vagyok az egyetlen túlélő, azt hittem, meg fogok őrülni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy egy őrült árva nem fog kelleni a világnak. Ahhoz kell alkalmazkodni, amit az élet kínál, és abból kihozni a legjobbat.
Mit gondol, van az életnek értelme?
Szerencsésnek érzem magam, hogy van egy csodálatos férjem, van egy fiunk itt Brazíliában, az egyik lányunk Miamiban, a másik pedig Kanadában él. Van öt unokánk – hat volt, de egyet elvesztettünk – és négy dédunokánk. Azt hiszem, az élet értelme nem más, mint folytatni.
Az Anne Frank – a holokauszt szemtanúja című dokumentumfilmet március 31-én 21 órakor mutatja be a National Geographic Channel. További információkat a csatorna honlapján talál, de a filmről a TV GO oldalán is bővebben olvashat.