Épp 30 éve nyert szépségversenyt a tragikus sorsú Molnár Csilla

2015.10.05. 10:06

Fél évszázad után, 1985-ben rendeztek itthon újból szépségversenyt, talán addig az ilyesféle versengés nem passzolt a szocialista embertípushoz. Október 5-én zárult le, egy 16 éves, szerény, kedves lány nyert, Molnár Csilla, akit a fél ország menten megszeretett. Kilenc hónappal későbbi öngyilkossága sokakat megrázott, hetekig téma volt.

„Már kora gyermekkorától ismertem Csillát. Bájos, vidám, aranyos kislány volt. Már ekkor szembetűnő volt segítőkészsége, humanitása bárki felé. Mindez megmaradt benne nagylány, illetve szépségkirálynői mivoltában is. Nem volt soha öntelt, még a verseny után sem" – írta róla G. Erika. „Láttam felcseperedni, láttam, hogyan válik a vidám, mindig mosolygós kislányból gyönyörű sudár nővé. Végtelenül kedves, aranyos, udvarias és segítőkész kislánynak ismertem. A hírnév nem tette nagyképűvé, talán még szerényebb is lett, nem szállt a dicsőség a fejébe. Azt hiszem, nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött népszerűségével. Teljesen természetesen viselkedett továbbra is, éppen olyan kedves, szeretetreméltó maradt, mint volt” – emlékezett S. Éva, de mások is szerénységét, természetességét emelték ki a molnarcsilla.hu honlapon.

A Múlt-kor külön adással emlékezett

„Csilla egy nagyon szerény, közvetlen, nagyzási mániától mentes, könnyen kinyíló leány volt. Megkérdeztem tőle, hány jó barátja van, Csilla azt válaszolta, hogy olyan, aki a barátjának tartja magát, olyan sok. Erre megkérdeztem: »És olyan, akivel igazán mindent meg tudsz osztani, bút es bánatot?« Pár pillanat csönd után válaszolta, hogy olyan nincs” – írta meg élményeit egy taxis, aki egy esős éjszaka vitte a szépségkirálynőt. Az országszerte ismert és népszerű Molnár Csilla egy hónappal később öngyilkos lett.

Nem mindenki ajnározta, volt párja szerint is megváltozott, az édesapja, Molnár István pedig úgy látta, másképp viselkedett a lánya, mint korábban. "Bevonult a hosszú fekete kabátjában, levágta a táskáját, ekkor már a szobája borzasztóan rendetlen volt, mint ahová bomba repült be. Azért művésznőztem, mert az ember ilyennek képzel egy művésznőt" - olvasható Friderikusz könyvében, amelyet Molnár Csilláról írt.

Röviddel a döntő előttForrás: MTV

A sztori röviden

A történet nagy része ismert: Molnár Csilla Andrea 1969. január 20-án született Kaposváron, Fonyódon élt vendéglátással foglalkozó szüleivel és öccsével. A nyolcvanas évek légköre már szabadabb, nyugatiasabb volt itthon is, 1985-re pedig eljött az idő, hogy szépségversenyt rendezzenek. Az eseményt a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat szervezte és rendezte, miután 1984-ben tapasztalatszerzés céljából kint tanulmányozták az osztrák szépségversenyt. A hazai eseményt olyan cégek támogatták, mint a Caola, a Centrum, a Fotex, de beszállt az Izsáki Állami Gazdaság, a Kőbányai Gyógyszergyár, valamint a Sasad Kertészeti Mgtsz is.

Koronázás előttForrás: TV2

16 és 27 éves kor között lehetett jelentkezni, kétezren küldtek be fényképet, az előzsűri bő 600 lányt hívott be elődöntőkre. Molnár Csilla az elődöntőn holtversenyben az első lett, a középdöntőn negyedik helyezést ért el, majd 1985. október 5-én este, a budapesti Kongresszusi Központban megrendezett döntőn messze a legmagasabb pontszámmal nyerte el a Magyarország szépe címet és a koronát. Udvarhölgyei Kruppa Judit és Füstös Veronika lettek, a versennyel az akkori sajtó hosszan foglalkozott.

A fél ország tudta, ki a nyertesForrás: TV2

„Egy osztálytársam javasolta, hogy induljak. Játékként indult az egész, nem vettük komolyan. Apukám eleinte nagyon ellenezte az egészet, anyukám végigszurkolta a versenyt” – nyilatkozta akkor a közmédiának. „Mindenképp le szeretnék érettségizni, majd kozmetikus szeretnék lenni. Most csak 16 éves vagyok, a modellkedés később szóba jöhet” - tette hozzá.

1986-ban már a Miss Európa-verseny résztvevői között tűnt fel Molnár Csilla, az alábbi felvétel 1986 februárjában készült. A győztes a svéd Rachel Bruhn, a második helyen a francia lány végzett, a harmadik a magyar lány lett.

Molnár Csilla 16 évesen nyert, ezáltal felfordult az élete, a gimnáziumot is otthagyta, hogy tudja teljesíteni kötelezettségeit, hogy eleget tudjon tenni a média és a szervezők kéréseinek. Magántanuló lett, szaporodtak problémái, konfliktusai, és a fiatal lány ezt nem bírta: 1986. július 10-én kora délután, szülei házában halálos adag gyógyszert vett be, és már nem tudták megmenteni életét. A tragédia miatt az 1986-os szépségversenyt a középdöntőnél leállították, és 1989-ig nem is rendeztek hazánkban ilyen vetélkedést. Molnár Csilla Andrea Kaposváron, a Keleti temetőben nyugszik.

Könyvek, dalok foglalkoztak vele

Halála után két könyv jelent meg, Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós, illetve Friderikusz Sándor írt róla, mellette rengeteg műsor, rádióadás, újságcikk foglalkozott a tragédiával. A szépségversenyről Szépleányok címmel készített dokumentumfilmet Dér András és Hartai László. Érdekessége, hogy már a verseny kezdetétől, a selejtezőktől kezdve forgattak, és a váratlan tragédia egész más színben tünteti fel az eseményeket. A film az 1987-es magyar filmszemlén és többek között a mannheimi filmfesztiválon is díjat nyert.

A Szépleányok című film

Molnár Csilla alakját két dal is őrzi: az Első Emelet együttes A szépek szépe balladája című száma Csilla halála után néhány hónappal jelent meg, néhány évre rá pedig Homonyik Sándor előadásában csendült fel az Álmodj, királylány című dal. Kedvelői egy honlapon gyűjtötték össze a képeket, filmeket, emlékeket, segítségüket köszönjük.

És a kötelező összeesküvés-elmélet

Minden híres zenész, színész halála után a pletykás emberi természetnek és korlátlan fantáziának köszönhetően szárnyra kelnek olyan történetek, amelyek szerint "megbízható szemtanúk" látták az adott sztárt évekkel halála után.

Forrás: MTV

2004-ben az egyik bulvárlap újságírója olyan dokumentumok birtokába jutott, amely szerint Molnár Csilla él, és Paraguayban tartózkodik. A lap birtokába került – állítólagos - titkosszolgálati dokumentumok szerint a lány már a szépségverseny ideje alatt is a magyar elhárítás ügynöke volt, Klemm Anna álnéven. Az elhárítási főcsoport pecsétjeivel ellátott papírokból az olvasható ki, hogy a fonyódi lányt a titkosszolgálat utasítására választották szépségkirálynővé, azért, hogy külföldi útjai alkalmával hírszerzési feladatokat tudjon ellátni. Szerepel itt egy beszélgetés leírása, amely állítólag közte és az elhárítás vezérőrnagya között zajlott. Az iratok eddigi őrzője szerint ezen a fotón Molnár Csilla szerepel, aki a legutolsó iratok szerint 1988-ban Paraguayból küldött képeslapot a rokonainak – írta akkor az RTL. Bizonyíték persze nem került elő.

Nyilván csak egy hírlapi kacsáról van szó, még a legnagyobb rajongók sem hihetnek el minden zavaros történetet. Az ilyesmivel tele a padlás: Elvis Presley vígan él egy csendes-óceáni szigeten, Michael Jackson minden idők legszenzációsabb turnéjára készül, sőt, Jimmy sem halt meg - így Molnár Csilla rokonsága sem úszta meg fura elméletek nélkül.