Felfüggesztették a CNN híradósát, mert kiállt a menekültekért

Elise Labott CNN nemzetközi tudósító
Vágólapra másolva!
A CNN nemzetközi tudósítóját, Elise Labottot felfüggesztették, mert elmondta a véleményét egy törvénytervezetről.
Vágólapra másolva!

Elise Labottot felfüggesztették a CNN-nél, miután kitett egy posztot a Twitterre. "A képviselőház elfogadta a javaslatot, amely korlátozná a szíriai menekültek jogait.

– írta, kiállva ezzel a menekültek mellett.

Ezzel önmagában talán még nem lett volna baj, Labott azonban a CNN vonatkozó tudósítását is belinkelte, a kettő pedig a csatorna vezetői szerint nem fér össze ebben a munkakörben.

"Ha valaki nyilvánosan kifejezi a támogatását egy ügyben – akár az egyik, akár a másik fél javára –, a képernyőn elvárt objektivitása is sérül a nézők szemében" – olvasható a CNN közösségi médiával kapcsolatos szabályozásában.

Elise Labott Forrás: CNN

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a 2000 óta a CNN-nek dolgozó riportert mennyi időre függesztették fel, a csatorna szóvivője még nem válaszolt a Variety megkeresésére.