Puzsér Róbert: Egy szorongó, beteg roncs volt az az ember

Puzsér Róbert
Vágólapra másolva!
Pánikrohamai, szorongásai után az egyéves feltöltődést választotta, és ma már azt sem bánja, ha a párja olyan foglalkozást űz, amelyet ő amúgy megvet. Új embert gyárt magából, mint mondja, és ez végre kilép a felnőttkorba.
Vágólapra másolva!

Puzsér szerint ő maga egy felnőtté válási folyamatban van: „A férfiak nem akarnak felnőni. Megijedtek az elférfiasodott nőktől, visszamenekülnek a mamahotelbe. Nagyon erőszakos nőt már ismernek egyet, de azt már legalább tudják kezelni” – véli, szerinte ezért marad sok férfi otthon, és lakik az anyjával akár 30 évesen is.

Puzsér Róbert Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

„A 19. században a házasság egy véglegesnek hitt szerződés volt. A családalapítás, a felelősségvállalás egy egész nemzedék számára egyenlő a halállal. A férfiak nagymértékben menekülnek a felnőtté válástól: papíron ugyan elköteleződnek, de sokan nem állnak készen az apaságra. A szabad élet vége egyfajta halál” – jegyezte meg, amikor Lovász László vendége volt a Lakástalkshow-ban.

Távkapcsolatban vannak, Svájcban él a barátnője. „Hinni akarok benne. Ha nem hinnék benne, és elutazna, nem mondanám, hogy a csajom” – mondta róla. A nő marketingesként próbálja ki magát, ami azért vicces, mert Puzsér szerint a szakmában lévők az Antikrisztussal bratyiznak, és a marketingeseket a tíz leghitványabb szakmát tartalmazó lista igen előkelő helyére tette pár hete a Sznobjektív című műsorban.

Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

Állítja, hogy egyfajta újjászületésben van épp. „Elvonultam, hogy begravitáljak az értelmi középpontomba, hogy legyártsak magamnak egy Puzsér 2.0-t. A Puzsér 1.0 le lett selejtezve” – mondta erről. Amikor anyja sopánkodott, hogy ki kéne használni a kínálkozó munkákat, azt mondta neki, hogy egy szorongó, beteg roncs volt az az ember, aki elment, és

az új ember képes lesz majd kezdeni valamit a lehetőségekkel.

Bejárta a fél USA-t bérelt autóval:. „Nekem ez volt a Camino. Még mindig tart, de már a végén vagyok” – vélekedett.

A Lakástalkshow csütörtök este 22.10-kor lesz adásban a Viasat3-on.