Tehéntrágyában turkálhatnak a magyar celebek a párjukért

Valkó Eszter és párja
Vágólapra másolva!
Nem mindennapi akadályokat kell leküzdeniük a celebeknek az RTL Klub új napi realityjében, a Nyerő páros-ban – még az is lehet, hogy valakit ejtőernyővel fognak kidobni a műsorban.
Vágólapra másolva!

"Könyékig túrtak a tehéntrágyában szerelmük kedvenc tárgyaiért Izraelben, Brazíliában eközben egy másik hírességnek szerelme kedvenc mondatait kellett kitalálnia, miközben kidobták ejtőernyővel egy gépből. Dél-Afrikában kígyókkal és tűzzel is meg kellett küzdeniük a celebeknek, csakhogy kiszabadíthassák szerelmüket" – indult a Fókusz egyik augusztus 10-i riportja.

Szabó Zsófi és párja, Kis Zsolt Forrás: RTL Klub

Egy eredetileg Izraelből származó formátumról, a Power Couple-ről volt szó, amelynek magyar változata, a Nyerő páros augusztus 29-én indul az RTL Klubon. A műsor lényege, hogy nyolc celeb a párjával együtt beköltözik egy villába, és különféle kihívásokat kell teljesítenie a fődíjért, miközben minden kör végén kiesik egy pár.

Valkó Eszter és párja, Radócz Péter Forrás: RTL Klub

"Képzeljenek el párokat, akik ismert emberek, ők vannak együtt egy villában. Ez eddig Való Világ, mert összeköltöztek. Igen ám, de játék is van közte, minden egyes nap, ráadásul pénzért, így hát ez egy kvíz. De mégsem kvíz, mert eközben

Szereti-e egymást igazán, mi van az életükben?" – mondta Herman Péter, az RTL Klub drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója.

Pumped Gabo és párja, Sebestyén Ágnes Forrás: RTL Klub

Valószínűleg nemcsak a párok tagjai, de a hírességek között is lesz nézeteltérés, már csak a villa adottságai miatt is: az izraeli eredetiben például az egyik celeb egy alig néhány négyzetméteres szobát kapott, a másik pedig egy luxuslakosztályt. "Annyit elárulhatunk, a magyar stáb még ennél is fifikásabb lesz" – ígérték a Fókusz-ban.

Peller Anna és párja, Lukács Miklós Forrás: RTL Klub

Ők lesznek egyébként a magyar verzió szereplői: Szabó Zsófi és Kis Zsolt, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea, Kabát Péter és Róka Adrienne, Papp Gergő és Juhász Judit, Peller Anna és Lukács Miklós, Valkó Eszter és Radócz Péter, Pumped Gabo és Sebestyén Ágnes, valamint az Éjjel-Nappal Budapest-ben megismert Király Péter és Kovács Dóra.