Majdnem Kulka János lett Vágási Feri

Kulka János, Argo 2
Vágólapra másolva!
Kulka választhatott, a rendező-író Horváth Ádám két szerepet is felajánlott neki a Szomszédokban.
Vágólapra másolva!

„„Nagyon különös, hogy mit tesz az idő ezzel a sorozattal. Ahhoz pedig Horváth Ádám elég bölcs, hogy pontosan tudja mindennek a miértjét: azt, hogy miért van fenn a Szomszédok a neten, miért nevetnek vagy nem nevetnek rajta" – magyarázta Kulka János a XXI. Század című műsorban.

Kulka János Forrás: InterCom

"Pontosan emlékszem arra a kérdésére, hogy nyomdász szeretnék lenni vagy mentőorvos... Ádám amúgy olyan életközösségről mesélt, ahol vannak olyan lakók, akik segítenek egymásnak. Ő ezt akarta tanítani" – tűnődött a színész. Az adás itt megnézhető.

Horváth az Origónak elmondta, hogy több ok miatt sem térhetne vissza a Szomszédok. "Akkoriban az a fajta társadalmi kép, amelyet mi tudtunk adni, nem volt egyenlő a nyílt politizálással, de

- vélekedett a rendező. A sorozatos folytatást kizárta, mivel több főszereplő elhunyt, mások meg nem vállalnák. A mindent lezáró tévéfilm ötletét sem tartja reálisnak: noha, mint mondja, szándékosan hagyta nyitva a történet végét – erről itt mesélt érdeklődésünkre.

Szavazzon!

Szereti a Szomszédokat?