Tíz dolog, amit nem tudott az 50 éves Patrick Dempseyről

2016.01.13. 19:15

Patrick Dempsey, a Grace klinika sármőre, számos női szív rabul ejtője január 13-án tölti be az 50. életévét, ennek alkalmából osztunk meg róla pár különös tényt. Tudta például, hogy középiskolásként mivel lett második egy állami bajnokságon? Vagy hogy az első színészi munkájához hazudnia kellett koráról? És vajon miként lett nála egy évvel idősebb mostohafia? Íme, tíz érdekesség a színészről.

1. Német, angol és svéd felmenőkkel rendelkezik, édesapja, William még Schlossnagle néven született, mostohaapja után lett csak Dempsey – Patrick viszont már születésekor ezt a nevet kapta.

2. Tizenkét évesen diszlexiát diagnosztizáltak nála, a mai napig gondjai vannak a szövegkönyvek elolvasásával és memorizálásával. Ezzel együtt úgy véli, a betegsége nélkül nem jutott volna el odáig, ahol most tart: „Olyan látásmódot adott, aminek köszönhetően mindig folytatom a küzdelmet. Soha nem adom fel” – mondta 2008-ban Barbara Waltersnek.

Patrick Dempsey mint dr. Derek ShepherdForrás: ABC

3. Ügyes zsonglőr, középiskolásként nemzeti versenyeken is indult, az 1981-ben megrendezett amerikai bajnokságon például második lett az ifjúsági kategóriában – ekkor volt tizenöt éves, az eredménylistán még Pat Dempsey néven szerepel. A verseny komolyságát jól mutatja, hogy az első helyen az akkor nyolcéves Anthony Gatto végzett, aki azóta a Cirque de Soleillel is dolgozott, egyébként tizenkét, zsonglőrködéssel kapcsolatos világrekordot tart.

4. Fiatalkorában versenyszerűen síelt, Maine államban bajnokságot is nyert műlesiklásban. Ezt a sportot a mai napig szívesen űzi szabadidejében, emellett megalapította a Dempsey Racing nevű autóversenyző csapatot, maga is gyakran beül a volán mögé különféle futamokon – ha megnézi a honlapján az idővonalát, a versenyzői karrierje legalább akkora súllyal szerepel rajta, mint a színészi pálya mérföldkövei.

5. Tizenhét évesen ellógott a suliból, és New Yorkba repült, ahol hazudott a koráról, hogy felvegyék Harvey Fierstein társulatába. A Kakukktojás-ban egyből meg is kapta David szerepét – ezt a filmváltozatban Eddie Castrodad játszotta –, ekkor viszont már meg kellett kérnie a szüleit, hogy engedjék el a középiskolából. Elengedték, így állhatott színésznek.

Autóversenyzőként is jeleskedikForrás: AFP/Brian Cleary

6. Dempseyre a nyolcvanas, kilencvenes évekből nem nagyon emlékszünk, pedig annak idején tinisztár volt, több ifjúsági magazin címlapján megjelent. Huszonévesen is még középiskolásokat játszott, a nagy dobása az 1987-es Bérbarátnő álomáron volt, ebben a suli lúzereként bérelte fel a népszerű pompomlányt, hogy játssza el a csaját. A színész később elfelejtődött, a kétezres évek elején lendült csak fel újra a karrierje, 2005-ben pedig elindult a Grace klinika is.

7. Még a Grace klinika előtt, 2004-ben pályázott egy másik doki szerepére, szívesen lett volna ő a címszereplő a Doktor House-ban. Őszintén szólva nehezen tudnánk elképzelni a szerepben, igaz, bárki mást is Hugh Laurie-n kívül.

8. Dr. Derek Shepherd szerepét az után kapta meg a Grace kliniká-ban, hogy Rob Lowe lemondta azt, mondván, nem érdekli a történet. Lowe akkortájt a Dr. Vegas – A szerencsedoki-ban volt benne, 2006-ban pedig inkább a Testvérek-ben vállalt szerepet.

A tévétörténet egyik legmeghatóbb lánykérése 

9. Dempsey és első felesége, a Rockynak becézett Rochelle Parker színi oktató között huszonhat év korkülönbség volt, az esküvő idején a nő 47 éves volt, míg az ifjú férj csak 21. Így álhatott elő az a furcsa helyzet, hogy Dempsey egy olyan fiú, Corey Parker mostohaapja lett, aki egy évvel idősebb volt nála.

10. Édesanyja 2014-ben hunyt el petefészekrákban, de Dempsey szülővárosában, a Maine állambeli Lewistonban már 2008-ban megalapította a Patrick Dempsey Center for Cancer Hope & Healing nevű gyógyközpontot

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK