Jókuti András: Ami itt van, az nem gasztroforradalom

2016.03.02. 22:03

A Világevő blog szerzője, Jókuti András nem először fog feltűnni a képernyőn. Legutóbb a Séfek, kíméljetek!-ben keresett fel hazai éttermeket a TV Paprikán, ezúttal pedig Donal Skehan szakácsot kalauzolja Budapest utcáin, hogy megismertesse vele a magyar gasztronómiát. A blogger folyton járja a világot, hogy helyi specialitásokat kóstoljon, több olyan sztorija van, amiről egyelőre direkt nem ír, és nem menne el tévés gasztroműsorba zsűrizni - ezekről beszélt az Origónak.

  • A gasztronómiai túrák lebonyolításában sokszor van szükség a helyiek segítségére.
  • Mautner Zsófi javaslatára indította el a Világevőt.
  • Mindig lefotózza az ételt evés előtt, ez néha idegesítő tud lenni.
  • Tévés gasztrovetélkedőbe nem menne zsűrizni, jobban szereti a spontán dolgokat.
  • Úgy véli, Magyarországon a legtöbben még ma is örülnek annak, ha 890 forintért háromfogásos menüt kapnak.

Donal Shekan téged választott ki, hogy csatlakozz hozzá Budapesten a Kövesd Donalt Európába! forgatási ideje alatt. Milyen véleménnyel volt a magyar ételekről?

Épp a Gourmet Fesztivál ideje alatt forgattak itt, ott töltöttünk sok időt, és az epizód nagy része is erről szól. Jól érezte magát a stábbal Budapesten, jókedvű, mindig mosolygó srác, aki sokat bolondozott, de a munkát mindig komolyan vette. Kóstoltunk klasszikus és modern paprikás csirkét, de leginkább a pálinka és a kakastöke volt érdekes számára, mindegyik nagyon ízlett neki, de a lángosért is odavolt.

Donal és Jókuti a Food Network új sorozatában

Forrás: Food Network

Máskor is előfordult már, hogy külföldi szakácsokat kísértél itthon?

Szoktam olyan ismerősöket csábítani Magyarországra, akiknek a szava a szakmában sokat számít. Tavaly nagyobb nevek is voltak, például volt itt Andy Hayler, aki arról híres, hogy a világ összes háromcsillagos éttermét végigette egy év alatt.

Hogy szerveztek egy ilyen túrát, hogy találnak meg?

Van egy zárt Facebook-csoport, ahol gasztronómiával megszállottan foglalkozók gyűltek össze a világ minden tájáról. Nem feltétlenül bloggerek, az összekötő kapocs az evés, nem pedig az, hogy ír-e az ember az ételekről, vagy sem. Itt megy a tanácskozás, illetve a segítségkérés mondjuk asztalfoglalás lebonyolításában. Például amikor legutóbb Japánban voltam, akkor leszerveztünk pár közös evést Tokióban, de máshol is összeültünk már.

Mindenhova be lehet jutni?

Vannak helyek, ahova szinte lehetetlen bejutni, ilyenkor jó, ha helyiekkel van kontakt. Persze így sem megy minden olyan simán. A múltkor nyolcan voltunk Tokióban, de csak négyen fértünk be egy rég vágyott helyre, pedig egy törzsvendég próbált meg foglalni nekünk. A már említett Andy Hayler az elmúlt két évben nyolcszor járt a városban, de egyszer sem sikerült bejutnia. Pedig ha valakinek, neki aztán megvannak a kapcsolatai.

Megvan már a következő úti cél?

Épp indulok Koppenhágába, és megvannak már a következő tervek is. Én is szeretnék sokszor csak úgy spontán utazni, de ezek a gasztronómiai túrák nagyon hosszú előkészületet igényelnek,  nem lehet csak úgy belevágni. Az utazásra és az evésre mindig sok időt szántam, a hobbijaim közé tartozott, ezért is indult el a Világevő.

Hogy jött az ötlet, hogy elindítsd?

Előtte szabadúszó újságíró voltam, aztán belecsöppentem abba - az érdeklődési köröm miatt -, hogy étteremkritikákat írjak, majd éttermi élményekről számoljak be. Eközben rádióztam nyolc éven át, a Radiocaféban volt saját utazós és gasztronómiai műsorom is. Ide jött el sokszor vendégnek Mautner Zsófi, akivel nagyon jó barátok lettünk, és ő javasolta, hogy ha úgyis járom a világot, és szeretek mindenhol jókat enni, akkor kellene vezetnem egy blogot Világevő néven. Ő találta ki az egészet, nekem újságíróként eszembe sem jutott, hogy megrendelés nélkül csak úgy írjak valahova. Fura gondolat volt, de bíztam az ötletében, és 2010 őszén nekiálltam. (Hosszabb Mautner-interjút itt olvashat.)

Mautner Zsófi javaslatára kezdett blogot írni

Forrás: Klein Péter

Elégedett vagy a követők számával, sikeres a blog?

Jól muzsikál a Világevő, van havi százezer feletti egyéni olvasóm, de megmondani nem tudnám, mitől lesz sikeres egy blog, és mitől nem jön be egy másik. Elképzelésem azért van róla, bár én is későn kezdtem el, akkoriban is már több mint ezer gasztroblog létezett. Ami izgalmas ezen a területen, ugyanúgy, mint a vendéglátásban is, a megfelelő piaci rés megtalálása. Meg persze az, hogy legyen az embernek mondanivalója és olyan személyisége, amit bele tud vinni. A jó blognak nem az előre megírt üzleti terv a kulcsa, nem érdemes a várható bevételeket számolgatni. Tudni kell, hogy a blogból nem fog ömleni a pénz, nem lehet megélni belőle. Hamar szembesül az ember azzal a problémával, hogy akik pénzt akarnak adni a bejegyzésekért, épp azoktól nem szabad elfogadni. Mondjuk, ha éttermek akarnak fizetni, akkor már rögtön nem vagy független.  Nekem a blog kapcsán érkező megkeresések váltak be, járok előadni céges rendezvényekre, élménybeszámolókat tartok, műsort vezetek rendezvényeken, tartok közös főzéseket.

Egyébként nagy felelősség is, kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak annak, aki tanácsot kér. Ha valaki elutazik Párizsba vagy New Yorkba, és megkeres, hogy mit ajánlok, hol érdemes enni, akkor azt nem szoktam figyelmen kívül hagyni.

Nem hagyja figyelmen kívül a kérdéseket

Forrás: Klein Péter

Saját videós tartalmakban nem gondolkodsz?

Az a baj, hogy rettentő sok munkát igényelnek, és én azt szeretem, ha az evés számomra elsősorban élmény marad.  Már az is sok néha, hogy minden kaját lefotózok, mielőtt megeszem - az asztaltársaságnak és nekem is idegesítő tud lenni. Jó lenne néha úgy enni, hogy nem fotózok, de ez még olyan, ami belefér, hisz sokat nem vesz el. Ha videóznék, az egyrészt sok időbe telne, másrészt elvenné az élményt. Forgattam már sokszor, és nem akarom, hogy háromszor be kelljen mennem egy fantasztikus étterembe, mire jó lesz a felvétel, vagy hosszasan nézzek egy tányért, hogy legyenek jó vágóképek.

A tévéműsorok forgatását sem szereted?

Ment egy műsorom a TV Paprikán Séfek, kíméljetek! címmel, és szerettem rajta dolgozni, ráadásul nagyon profi volt a stáb is, de inkább főzős volt, nekem pedig nem az a profilom. Vannak tervek, de azok valószínűleg a külföldi piacra készülnek majd, nagyon pontosan ki kell találni, hogy mitől lesz különleges az, hogy valaki bemegy egy helyre, és nekiáll enni.

Gasztroműsorok zsűrijébe mennél?

Volt már ilyen megkeresésem, de sok kompromisszummal járna. Azt gondolom, hogy van haszna egy ilyen műsornak, hisz megismerteti a nagyközönséggel a különleges alapanyagokat, recepteket, tálalásokat, szóval érdemes ezzel foglalkozni és képernyőre tenni, de valóságshow is egyben, nem szakácsverseny. Egy gasztronómiai témájú valóságshow, de mondom, van pozitív hozadéka. Én jobban bírom a spontán helyzeteket, ahol fel kell találni magam, és beszélni kell,  nekem az nem jön be, mikor hárompercenként el kell mondanom ugyanazt a mondatot,  vagy előre megírt szöveget kell előadnom. A tévés műfaj sokszor ilyen, én valami másban gondolkodom.

Felkérték zsűrizni, de nem ment

Forrás: Klein Péter

Mostanában gyakran hallani, hogy gasztroforradalom zajlik itthon.

Nem tudom, hogy az aktuális történelemoktatásban hogyan definiálják a forradalmat, de én még valami olyasmit tanultam, hogy az rendszerváltozással jár. Ezt én jelenleg nem látom, szerintem nincs gasztroforradalom. Csak Budapesten van több tízezer vendéglátóhely, ehhez képest ebből jó esetben néhány százban indultak el nagyon erőteljes pozitív folyamatok.  Ha sok ezerről beszélhetnénk, az lenne valami. De nemcsak az éttermeknek, büféknek, falatozóknak kell tenniük ezért, fontos lenne, hogy a vendégek is kiköveteljék maguknak a jó minőséget.

Az átlagembereknek kell kikényszeríteniük a jó ételeket, de sajnos Magyarországon a legtöbben örülnek annak, ha 890 forintért háromfogásos menüt kapnak, nem szakadtunk még el ettől eléggé. Értem én, hogy sokaknak nincs pénzük tisztességes ételre, nem őket akarom bántani vagy kritizálni, de azokat nem értem, akik elköltenek egy kávézóban 1500 forintot, az ebéden meg így spórolnak. Fura az értékrend, ahelyett, hogy vennének egy kávét 300 forintért, és a felszabaduló összegből ennének igyekvő étteremben egy minőségi ebédet.

Nem jött szóba, hogy az eddigi tartalmakat kiadd egy könyvben?

Több éve készül a könyvem, most idén elhatároztam, hogy végre megírom. Direkt visszatartom a legjobb sztorikat, hogy majd nyomtatásban megjelenhessenek. Mivel nagyon szeretem a szépirodalmat, becsülöm a könyv műfaját annyira, hogy nem a blogon meglévő tartalomból akarom összeszerkeszteni, pedig ennyi bejegyzésből simán mehetne. Én külön akarom megírni a sztorikat, máshogy és más dolgokról, mint eddig.

Azt például még sosem meséltem el sehol, hogy Tokióban milyen volt eljutni egy privát tagok számára fenntartott kis helyre, ahova világsztárok is próbálnak bemenni, ha ott járnak. Lesznek érdekességek, és bízom benne, hogy ezúttal időt is tudok szánni rá, csak mindig ott vannak a vonzó éttermek a világban, ahol még nem jártam.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK