26 évvel ezelőtti halálesetet vélt frissnek a híradós

Kay Burley egy 2013-as adásban
Vágólapra másolva!
Különös poszt jelent meg Kay Burley Twitter-oldalán, a híradós egy 1990-ben elhunyt kollégáról emlékezett meg. 
Vágólapra másolva!

"RIP Malcolm Muggeridge" – írta ki a Twitterre a Sky News hírolvasója, Kay Burley, a férfi fényképét is mellékelve a gyászoló poszthoz:

A dologban csak annyi a fura, hogy a brit újságíró és tévés személyiség már 26 éve, 1990-ben meghalt, semmi nem indokolta, hogy frissen emlékezzenek meg rá, még csak évfordulója sincs a halálának.

Mint kiderült, Burley összekeverte őt a március 16-án elhunyt Cliff Michelmore-ral, aki egyébként Nagy-Britanniában jól ismert tévés volt, a BBC-nek ő közvetített például a holdraszállásról is.

Kay Burley egy 2013-as adásban Forrás: Sky News

Burley egy másik posztban megköszönte, hogy kijavították, kiemelve, hogy voltak, akik udvariasabban tették ezt:

A híradós egyébként nem ma kezdte a szakmát, már 1988 óta dolgozik a Sky Newsnál – vagyis még akár valóban friss hírként is tudósíthatott volna Muggeridge haláláról.