Ezek a tévés karakterek a valóságban házasok

Friends, Jóbarátok, Ross, Rachel, David Schwimmer, Jennifer Aniston
Vágólapra másolva!
Bolondos összeállításunkban utánajártunk, mely legendás sorozathősök milyen más híres tévés karakterrel alkotnak egy párt a való életben. Érdekes párosítások jöttek ki: Rory Gilmore például a Mad Men – Reklámőrültek Pete-jével, Rachel Green pedig A hátrahagyottakban megismert Kevin Garvey-vel van együtt.
Vágólapra másolva!

Serena van der Woodsen és Michael „Berg" Bergen

Habár több nagyjátékfilmben is szerepelt, Blake Livelyra leginkább a Gossip Girl – A pletykafészek előkelő particicájaként emlékezhetünk, akit hat évadon keresztül, 2007 és 2012 között formált meg a sorozatban. Mielőtt pedig Ryan Reynolds keresett mozisztárrá fejlődött volna, 1998-tól 2001-ig egy butácska sitcomban, a Két pasi meg egy csajsziban játszotta a jóképű, ám nem túl okos srácot.

Forrás: Dimitrios Kambouris / Getty Images North America / AFP

Lively és Reynolds 2011-ben kezdtek randizni, miután együtt játszottak a Zöld Lámpás című szuperhősfilmben – és miután a színész elvált Scarlett Johanssontól. A két sztár egy évvel később, 2012 szeptemberében kötött házasságot, két évvel később, 2014 decemberében pedig James nevű kislányuk is megszületett. A pár jelenleg második közös gyermekét várja.

Rory Gilmore és Pete Campbell

A 2000 és 2007 között futott Szívek szállodájának egyik fontos cselekményszálát képezte, ahogy az okos jókislány, Rory az igazit keresi. A sorozat hamarosan folytatódik, ám a hősnőt alakító Alexis Bledel időközben megtalálta a nagy Ő-t, méghozzá egy ambiciózus reklámszakember, azaz a Mad Men – Reklámőrültek Pete Campbellének személyében. Ahogy arról korábban már írtunk, a Pete-et alakító Vincent Kartheiser és Bledel épp a Mad Men forgatásán szerettek egymásba: a sorozat ötödik évadában a színésznő alakította Pete szeretőjét. A bűnös viszonyból a valóságban házasság lett: a sztárok egy titkos szertartás keretében házasodtak össze 2014 júniusában. 2015 őszén kisfiuk is megszületett.

Forrás: Joe Klamar / AFP

Rachel Green és Kevin Garvey

A sokak által a világ legjobb sorozatának tartott Jóbarátokban Rachel végül hálistennek mégiscsak Ross oldalán kötött ki, de a valóságban Jennifer Aniston – aki 1994 és 2004 között formálta meg a karaktert – valaki egészen mással jött össze: egy kétgyerekes apukával, aki az HBO misztikus sorozatának, A hátrahagyottaknak rendőrtisztjeként tevékenykedik. A Kevin Garvey-t alakító Justin Theroux-val a színésznő 2011-ben kezdett randizni – előtte sokáig jó barátok voltak. 2012 augusztusában jegyezték el egymást, majd két évvel később, egy Bel Air-i otthonukban tartott meglepetésceremónián lettek hivatalosan is egymáséi.

Forrás: Mark Ralston / AFP

Gloria Delgado-Pritchett és Alcide Herveaux

A Modern családban a temperamentumos, szexi Gloria az idősebb, józan Jay Pritchettet választotta. A valóságban azonban az őt megformáló Sofía Vergara egy hozzá hasonlóan vonzó jelenségbe szeretett bele – egy szexi vérfarkasba: a True Blood – Inni és élni hagyni című vámpíros sorozat Alcide-jéba, azaz Joe Manganiellóba. A pár 2014 júliusában kezdett el járni, majd tavaly novemberben álltak az oltár elé. A sztárokkal telített, egy floridai luxusszállodában tartott esemény az év esküvője volt.

Forrás: Mike Windle / Getty Images North America / AFP

Lily Aldrin és Wesley Wyndam-Pryce

Az Így jártam anyátokkal című sorozatban Lily nevét szinte sosem emlegették nagy szerelme, Marshallé nélkül. A való életben a Lilyt játszó színésznő, Alyson Hannigan nem érte be egy hétköznapi sráccal, és a Buffy, a vámpírok réméből, illetve spin-off sorozatából, az Angelből ismert Wesley Wyndam-Pryce-t, azaz a vérszívók és démonok ellen küzdő diáklány ténykedését segítő egyik „figyelőt" választotta.

Forrás: Mike Windle / Getty Images North America / AFP

Wesley-t Alexis Denisof alakította, akihez Hannigan 2003 októberében ment hozzá, miután együtt játszottak a Buffyban, hiszen abban a színésznő is szerepelt (szintén a főhősnő oldalán harcolt). A két sztárnak azóta két gyermeke is van, a Satyana és Keeva nevű kislányok (előbbi 7, utóbbi 4 éves), egyúttal ők a keresztszülei a Buffy, a vámpírok réme ötletgazdájaként ismert Joss Whedon fiának, Ardennek.