Király L. Norbin többet nevettek, mint vele

Ezek megőrültek, Király L. Norbi, Bárdosi Ildikó, Apáti Bence
Vágólapra másolva!
Két új csapat mutatkozik be az Ezek megőrültek!-ben, az Arany homárok meséltek forgatási élményekről. Bárdosi Ildikó, Apáti Bence és Király L. Norbi próbált taktikázni, de a végén sosem úgy sültek el a dolgok, ahogy szerették volna. Apáti Bence elárulta, Jabin Peti volt az, aki nagyon jól teljesített a játékokban, így őt tartotta fő ellenségének.
Vágólapra másolva!

Bárdosi Ildikó, Apáti Bence és Király L. Norbi alkot csapatot a TV2 vetélkedőjében, a forgatások alatt rengeteget nevettek. Állítólag Norbi mindig nagyon félt a feladatok előtt, de mindhármukra igaz, hogy akartak és tudtak is küzdeni a játék során.

Az Arany homárok csapata Forrás: TV2

"Nekem el kellett engednem azt, hogy ez egy versen, és játékként kellett gondolnom rá, ahol jól kell érezni magunkat. Tízéves korom óta kőkeményen küzdök és harcolok, ez amúgy is jellemző rám.

Bele kellett nyugodni, hogy itt bizony vazelinesen, samponoson, szappanosan elesik az ember, és akkor nem biztos, hogy sikerülni fog a feladat.

Ez nekem nehéz volt, a harmadik, negyedik napra kezdtem el érezni, hogy ez egy játék" - mondta Apáti a Mokkában. Jabin Petit fő ellenségnek tartotta, úgy látta, ő is komolyan veszi a versengést, MÁZS pedig halálra röhögtette őket, neki ez volt a fegyvere.

Apáti Bencének több nap kellett, mire játékként fogta fel Forrás: TV2

Voltak könnyűnek tőnő feladatok, de játék közben kiderült, hogy azok sem olyan egyszerűek. A szellemi feladatokat nem tartottak nehéznek, Bárdosi Ildikó szerint azok is humorosok voltak.

"A férjem azt tanácsolta, hogy legyek nagyon őrült, de nekem ez nem nehéz, jól éreztem magam a forgatáson." Mint mondták, Király L. Norbin többet nevettek, mint vele, és féltek tőle, hogy nem segíti majd őket a játékban, de végig nagyon koncentrált, összeszedte magát, mikor kellett.