Úgy volt, hogy már nem lesz több Morning Show

Vágólapra másolva!
„Sebestyén Balázs azt mondja, a televíziós munkáira kíván koncentrálni, és mostantól minimalizálja rádiós szereplését” – ezt közölte a Class FM. A műsorvezető szerint ez hazugság, szerettek volna elbúcsúzni csütörtökön és pénteken, de egy levelet kapott arról, hogy nem kell bemennie többet.
Vágólapra másolva!

A rádió műsorvezetőinek, így a Morning Show csapatának szerződése 2016. december 31-ig él a Class FM-mel. A rádió vezetése ugyanakkor tudomásul veszi, hogy Sebestyén Balázs a televíziós munkáira kíván koncentrálni, és mostantól minimalizálja rádiós szereplését – áll a rádió közleményében.

Michael McNutt, a Sláger Zrt. többségi tulajdonosa, az Advenio Zrt. tulajdonosa elmondta: „Minden tiszteletünk és elkötelezettségünk a Morning Show jelenlegi műsorvezetői iránt. A rádió vezetésének állásfoglalását követve, a hét további részében – az analóg adás november 19-i befejezéséig – Best of Morning Show-t hallhatnak a hallgatók a reggeli műsorsávban. Balázsnak, Ferinek és Janinak sok sikert és jó egészséget kívánunk!”

Miután kiment a közlemény, Sebestyén Balázs a Facebook-oldalán közölte, hogy neki idén már nincs tévés munkája, mindent felvett, és soha nem mondta, hogy nem akar rádiózni. Állítja, hogy levelet kaptak a Class FM-től, miszerint már nem kell bemenniük többet.

Új fejlemény

Éjfél előtt nem sokkal újabb posztot tett fel Balázs a közösségi oldalára: „Drága hallgatók! Most kaptam egy telefont a Class FM vezérigazgatójától, hogy holnap reggel mégis beengednek bennünket műsort készíteni! Köszönjük, hogy ennyien támogattok és szerettek bennünket! Erősebbek vagytok, mint gondolnátok! Holnap találkozunk az éterben! Feltéve, ha addig nem kapok újabb levelet vagy telefont!”