Készül az Így jártam apátokkal

2016.12.15. 13:13

Készül az Így jártam anyátokkal spin-offja, testvérsorozata, a How I Met Your Father, amely női szemszögből mutat be egy hasonló történetet.

A This Is Us írói, Isaac Aptaker és Elizabeth Berger a Foxhoz tartozó 20th Televisionnel közösen készítik a How I Met Your Father-t, amelyben egy nő meséli el hosszan annak a történetét, hogy miként ismerkedett meg a gyermekei apjával.

A szériát tejlesen más karakterekkel és színészekkel kell elképzelni, nyilvánvalóan nem lenne túl izgalmas, ha ismét Ted sztoriját látnánk, csak a másik szemszögből. Az eredeti alkotók, Carter Bays és Craig Thomas is csak a nevüket adták az új projekthez, gyakorlatilag nem vehetnek részt benne, miután kizárólagos szerződés köti őket a konkurens Sonyhoz.

Egy másik szerelmespár jön helyettükForrás: CBS

Bays és Thomas egyébként már 2014-ben előálltak a spin-off ötletével, készítettek is egy How I Met Your Dad című pilotot Greta Gerwig főszereplésével, ebből azonban a CBS meglepő módon, az anyasorozat sikere ellenére sem kért sorozatot.

Az Így jártam anyátokkal-t itthon is sokan szerették, eredetileg 2005 és 2014 között ment, kilenc évadon keresztül figyelhettük Ted Mosby és baráti társasága kalandjait. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK