Rékasi Károly: Elfogytak a tartalékok

Rékasi Károly balesetének ügye még nem zárult le, 25 hónapja ütközött össze motorosként egy autóval, melynek sofőrje egyszer beismerő vallomást tett, majd azt visszavonta. A színész nem tudja, miért húzódik ennyi ideje az ügy, tehetetlenül várja a következő értesítést vagy rendelkezést a rendőrség részéről, és ő maga sem érti, hogy tudta idáig épp ésszel megúszni – többek közt ezekről mesélt az Origónak.

Rékasi Károly 2015 nyarán szenvedett balesetet, melyben komoly sérüléseket szerzett: többek között fejsérülést, boka-, medence- és combcsonttörést diagnosztizáltak nála az orvosok, sokáig kórházban ápolták. Az autós már egyszer vállalta a felelősséget, beismerte, hogy hibázott, de azóta visszavonta.

„Sok mindent nem értek, megmondom őszintén. Hogy van az, hogy valaki egyszer elmondja, hogy hibás, aztán meg mégsem emlékszik arra, hogy mi történt, és visszavonja a vallomását? Hogy állíthat egy ember ugyanarról a dologról egymással teljesen ellentétes dolgokat? És ha ezt teszi, hogyan vehető komolyan a későbbi nyilatkozata? Nem tudom, hol tart most az ügyem, nem kaptam semmilyen behívót vagy értesítést, sokszor olyan érzésem van, mintha elfeledkeztek volna róla.”

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Az elmúlt időszak nagy részében nem tudott dolgozni, tartalékai lassan elfogytak, de mint mesélte, kezdenek helyre jönni a dolgai.

Két év alatt természetesen elfogytak a tartalékok, össze kellett húzni a nadrágszíjat,

voltak nehéz helyzetek, és nem szégyellem bevallani, hogy mennyire örültem, mikor sok hónap után megszűnt a rezsi hátralékom. Az autómat is el kellett adnom, és most egy, a fiammal egyidős autóval járok, ami nem épp kellemes ebben a nagy hőségben. De nem panaszkodom, kezdenek helyreállni a dolgaim. Próbálok nem a bírósági ügyre, hanem arra koncentrálni, hogy hamarosan visszatérhetek a színpadra.”

Elfogadta a helyzetet

„Már rég feladtam, hogy harcoljak, elfogadtam, hogy nem tudok csinálni semmit, ez már nem rajtam múlik, csak várom a következő papírokat. Egyik nap a parkolóban odajött hozzám egy ember, és megkérdezte, hogy kérdezhet-e valamit. Ő fogta meg a leginkább a lényegét az egésznek. Azt kérdezte, hogy lehet ezt az egészet ép ésszel kibírni? A választ én sem tudom, csodálom, hogy eddig így sikerült. Az biztos, hogy egy jó adag derű kell az elviseléséhez, anélkül nem megy”- tette hozzá.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Augusztus végén már nem csak ülőmunkákat tud vállalni, újra színpadra áll, és a forgatásokat is szeretné folytatni.

Nagyon sokan álltak mellettem az elmúlt években,

Nemcsák Károly például egyike volt azoknak, akik rendszeresen bejártak hozzám a kórházba. A párom, Pikali Gerda vigyázott rám akkoriban, nem engedett mindenkit a közelembe, és ő mesélte, hogy Karcsi hajthatatlan volt, mindenképp be akart ülni hozzám. Egy középiskolai jó barátom, Ulics István is ott volt mellettem, ő Berettyóújfaluról kocsikázott fel hozzám, ha szükség volt rá.”

Az első pillanattól segítették

Mint mondta, az első pillanattól kapott segítséget a családi támogatáson túl. „Amikor már olyan állapotba kerültem, mentem szinkronizálni, hangalámondani, próbáltam pénzt keresni. Segített a színészszakszervezet is az életben maradásban, persze nem kell túlzásokra gondolni, nem azt jelenti, hogy helikopterrel jártam a munkába. Az édesanyám, a húgom és a párom a legnagyobb segítőim a mai napig, a támogatásuk nélkül még ennél is nehezebben menne.”