Nyolcmilliós per vár Zalatnay Saroltára

Zalatnay Sarolta karácsonyfával húsvétozik  tv bulvár
Vágólapra másolva!
Hat bordája tört el egy esés következtében, számos fellépését le kellett mondania.
Vágólapra másolva!

Hat bordáját törte Zalatnay Sarolta az ősszel, amikor elesett egy áruház lépcsőjén. Ma is megszenvedi a balesetet, tíz napot volt kórházban.

Zalatnay szerint sok fellépését mondták le ápolása alatt, és még utána is sokáig, így jelentős bevételtől esett el, mert a komplexum üzemeltetői nem takarították el a ragadós foltot, ami miatt bekövetkezett a baleset.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Az áruháztól előbb 4 millió forintot követelt az ügyvédje, de az nem fizet a Bors szerint, így az énekesnő kénytelen perre menni: ezúttal már 8 milliót követel az elmaradt haszon miatt. „Hosszú időre munkaképtelenné váltam, maradandó károsodást is szenvedtem. A mai napig hetente kétszer járok orvoshoz, mert a baleset óta hamar elfáradok, és nehezen kapok levegőt" – mondta a lapnak.