Börtön várhat az Eurovíziót megzavaró fenékmutogatóra

2017.05.16. 13:36

Az Eurovíziós Dalfesztivál gálaprodukcióját zavarta meg egy férfi a fenekét mutogatva, öt év börtönt is kaphat. 

Nagyjából 200 millió tévénéző lehetett a tanúja annak, hogy a tavalyi eurovíziós győztes, Jamala idei előadása alatt egy Vitalij Szedjuk nevű ukrán férfi felugrott a színpadra, és megmutatta a fenekét a kameráknak:

A biztonsági őrök azonnal leszedték az énekesnő mellől, azt viszont a nézők már nem láthatták, hogy Szedjuk ezután 72 órás vizsgálati fogságba került. 

Az esetről az ukrán belügyminiszter, Arszen Avakov is posztolt a Facebookon, szerinte a férfi az egész országra szégyent hozott, reméli, hogy ez után a börtönben gyakorolhatja majd a hobbiját – már hogy mutogatja a fenekét: 

Mint azt Avakov is megemlítette, Szedjukra akár öt év börtön is várhat, miután 2014-ben már három év próbaidőre ítélték egy hasonló csíny miatt, akkor épp Brad Pitt-et vegzálta a Demóna vörös szőnyeges bemutatóján. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK