Tíz érdekesség a születésnapos Sherlockról, Jonny Lee Millerről

2017.11.15. 22:04

A Sherlock és Watson egyik címszereplőjeként, illetve a Trainspotting Beteg Srácaként ismert Jonny Lee Miller november 15-én ünnepli a 45. születésnapját – ennek alkalmából összeszedtünk róla tíz érdekességet. Tudta, hogy már tízévesen láthatta egy népszerű sorozatban? Hogy a The Walking Dead-ben is számítottak rá? Hogy először miért nem akarta eljátszani Sherlock Holmest? Mindjárt kiderül!

1. Nem volt számára nehéz a pályaválasztás, hiszen szülei, Anna Lee és Alan Miller mindketten színpadi színészek voltak, nagyapja, Bernard Lee pedig M-et játszotta a korai James Bond-filmekben.

Jonny Lee Miller idén márciusban a T2 Trainspotting New York-i premierjénForrás: AFP/2017 Getty Images/Ben Gabbe

2. 17 évesen ott is hagyta az iskolát a színészet kedvéért, első szerepét azonban már jóval korábban, tízévesen megkapta a Doctor Who egyik epizódjában, egy félmeztelenül mászkáló törzs egyik tagját játszotta. Alább mutatunk róla egy képet, itt pedig egy gifen is megnézheti, miként festett a szériában a kis Jonny Lee Miller.

Forrás: BBC

3. 1982 óta folyamatosan feltűnt különféle sorozatokban és tévéfilmekben, az első filmszerepét azonban csak egy évvel a Trainspotting előtt, 1995-ben kapta meg. Ez volt az Adatrablók, amelyben Angelina Jolie mellett játszotta a főszerepet:

4. Angelina Jolie-val össze is jöttek, 1996-ban összeházasodtak. A kapcsolatuk 18 hónapig tartott, de csak 1999-ben váltak el, viszont utána is megmaradt köztük a jó viszony. Érdekes egybeesés, hogy Miller második feleségének, Michele Hicksnek ugyanúgy június 4-én van a születésnapja, mint Jolie-nak.

5. Egykori apósával, mármint Jolie apjával, Jon Voighttal volt, hogy ugyanazon a szerepen osztoztak, Miller a 1996-os Texasi krónikák: A Holtak útján-ban játszotta el Woodrow F. Callt, míg Voight három évvel korábban a Texasi krónikák: A vad vidék-ben.

A Texasi krónikákbanForrás: ABC

6. A Trainspotting-ban a főbb szereplők közül egyedül ő nem volt skót, az akcentust azonban olyan jól elsajátította, hogy később a Bűnrészesség-ben és A skót kerékpáros-ban is skótot játszott, Craig Ferguson a népe tiszteletbeli tagjává is fogadta.

A Trainspotting csapata, a bal szélen MillerrelForrás: Budapest Film

7. Amikor az AMC a képregények alapján megrendelte az első hat epizódot a The Walking Dead-ből, még úgy volt, hogy a központi karaktert, Rick Grimest Miller játssza majd – helyette választották aztán a szintén brit Andrew Lincolnt a szerepre.

8. Sherlock Holmes szerepét először vissza akarta adni, mert attól félt, hogy a Sherlock és Watson túlságosan hasonlítani fog a két évvel korábban indult Sherlock-hoz – amiben ráadásul jó barátja, Benedict Cumberbatch kapta a főszerepet. Akkor gondolta csak meg magát, amikor kiderült, hogy Watsont egy nő, méghozzá Lucy Liu fogja játszani.

Lucy Liuval a Sherlock és WatsonbanForrás: CBS

9. Trainspotting-beli kollégájával, Ewan McGregorral, valamint Jude Law-val ugyanazon a környéken laktak Londonban. Jó haverok is, mindhárman benne voltak a Natural Nylon nevű produkciós cégben, amelynek első filmje a David Cronenberg-féle eXistenZ volt.

10. Hobbija a futás, 2008-ban lefutotta a londoni maratont is, 3 óra 1 perc 40 másodperc volt az ideje.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK