Palvin Barbi csábos szerető lett

Vágólapra másolva!
A leghíresebb magyar modell, akit csak az Instagramon 7,7 millióan követnek, Julian Perretta angol énekes-gitáros klipjében szerepel. A zenész 2010-ben lett ismert a Wonder Why című dallal, 2016-ban érte el legnagyobb sikerét a Miracle című szerzeménnyel, mely több országban népszerű volt. Palvin posztjából kiderül, hogy a klip premierje – amelyben ő a sztár csábító partnere - pénteken lesz, és élvezte a forgatást. Ez lejön az előzetesből is, nézze meg alább!
Vágólapra másolva!

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés,